Kis csapattal is érmes zárás a Bocskain

Kis csapattal is érmes zárás a Bocskain

Bár többen is sérülés, valamint betegség miatt hiányoztak sportolóink közül a 68. Bocskai István Ökölvívó Emlékversenyről, a BVSC így is remek eredményekkel zárta a viadalt. Ugyanis mindkét indulónk érmet szerzett Debrecenben!

Nem voltak jók az előjelek a 68. Bocskai István Ökölvívó Emlékverseny előtt BVSC-s szempontból, hiszen tavaly újjáalakult szakosztályunk több sportolója is kihagyta a debreceni megméretést sérülés és betegség miatt. Ez viszont nem szegte kedvét 2 fős különítményünknek. Sőt! Mindkét lány a döntőig menetelt. Nagy Bianka 70 kg-ban aranyérmet szerzett, míg klubtársa, Bélik Tímea ezüstnek örülhetett 63 kg-ban.

„Timi ukrán és magyar ellenfelét legyőzve a döntőben a svájci versenyző ellen pontozásos vereséget szenvedett. Bianka magabiztos teljesítménnyel ellentmondást nem tűrően, ukrán riválisa ellen egyhangú pontozással győzedelmeskedett a fináléban” – értékelte a versenyt szakosztályvezetőnk, Régi Dániel honlapunknak.

Az országos bajnokságon elért előkelő eredmények után tehát ismét egy fontos versenyen szerepeltek jól BVSC-s ökölvívóink.

„Büszke vagyok a BVSC-Zugló csapatára! Sikeres versenyt zártunk és szépen bővül a szakosztály az utánpótlás korosztályokban is. Sérülések és betegségek miatt kisebb csapattal indultunk a tervezettnél a 68. Bocskai Emlékversenyen, de a két lány, Timi és Bia teljesítménye nagyon imponáló volt, mert jól teljesítettek a csajok.”

Gratulálunk a lányoknak és edzőiknek! Hajrá, BVSC!

Image

Elérhetőségek

Titkárság: +36 30 273 14 26

Uszodai pénztár: +36 30 528 0768

Konditerem: +36 30 019 5259

Sajtó / média: sajto@bvsc.hu

Adatvédelem

SimplePay