Olimpiáig

Szoboszlai után újabb magyar csillagok Liverpoolban!?

Szoboszlai után újabb magyar csillagok Liverpoolban!?

Ez most nem labdarúgás! Hanem ökölvívás. Szeptember 4-én rajtol az angol kikötővárosban az új sportági világszervezet, a World Boxing első hivatalos világbajnoksága! Az Emmanuele Renzini vezette magyar válogatott összesen 16 sportolóval vág neki a tornának, akik között három BVSC-s bunyóst is találhatunk. A női mezőnyben Hámori Luca 65 kg-ban és Lakos Regina 70 kg-ban, a férfiak között Pilipec Makszim 70-kg-ban képviseli klubunkat, emellett szakosztályvezetőnk Régi Dániel is a válogatott edzői stábjának tagja. A sportolók célja, hogy 2009 után újabb magyar érem szülessen világbajnokságon és erre jó eséllyel pályáznak! 

 

Kedden délután megérkezett Liverpoolba a magyar ökölvívó-válogatott az idei év legfontosabb versenyére, a világbajnokságra. A nemzeti csapat, majdnem minden súlycsoportban indít versenyzőt, összesen kilenc férfi és hét női ökölvívónk lép majd szorítóba, azaz mindössze egy férfi (+92 kg) és három női (75, 80 és +80 kg) kategóriában nem lesz magyar induló.

Hámori Luca a tavalyi párizsi olimpián már ott volt az érem kapujában, most a közelgő liverpooli világbajnokságon ismét a dobógót célozza meg, és női ökölvívásunk első vb-érmét szeretné begyűjteni 13 évet követően. Luca olaszországi, tatai, spanyol és ír edzőtáborokkal és sikeres versenyekkel készült fel a világbajnokságra. A Boxamon és a Bocskain nem talált legyőzőre és Ústí nád Labemben is ezüstig jutott, nagy neveket legyőzve. A világbajnokságon már az ellenfelek is számolnak vele és egyértelműen az éremesélyesek között tartják számon.

„Az idén nagyon jól sikerültek a versenyeim, de az év legfontosabb eseménye még csak most jön, amelyet már izgatottan várok. Igazából év eleje óta arról szól az életünk, hogy táborból táborba utazunk. Az elmúlt hetekben több külföldi partnerrel tudtunk edzőmeccseket vívni, amelyek, úgy érzem, hogy nagyon hasznosak voltak. Nemrég Dublinban jártunk, az ír válogatottal tudtunk három napig együtt edzeni, világbajnokokkal, olimpikonokkal sparringolni. Három nap alatt három mérkőzést vívtunk, amely nagyon sokat hozzátett a felkészülésemhez. Napról napra egyre jobb formában érzem magam, a kesztyűzések is jobban mennek, bízom benne, hogy ennek a rengeteg munkának kijön az eredménye majd a világbajnokságon. Ha a vb-re gondolok, egyből izgatott leszek, és alig várom már, hogy ringbe léphessek. Ismerem nagyjából a mezőnyt, tudom, kikre számíthatok, de most talán első alkalommal érzem azt, hogy van keresnivalóm a felnőttek között is.
Bárki álljon velem szemben a ringben, le tudom győzni. Sokat fejlődtem minden téren, bízom magamban, és abban, hogy ez a világbajnokság lesz az évem csúcspontja. Nem titkolom, vb-éremért utazom Liverpoolba” – nyilatkozta  Luca a világbajnokságot megelőzően a Magyar Ökölvívók Szövetségének. 

 

Az Európa-bajnoki ezüstérmes Lakos Regina a 70 kilósok között versenyez majd a közelgő liverpooli világbajnokságon, amelyen szeretné bizonyítani, hogy a tavalyi kiváló eredmény nem
egyszeri alkalom volt a karrierjében. Lakos Regina már nyolc évvel ezelőtt szerepelt a magyar ifjúsági bajnokságon 17 esztendősen, majd évről évre haladt előre a technikai fejlődésben. 2022-ben megkapta a lehetőséget az U22-es Európa-bajnokságon, a főiskolai világbajnokságon, valamint a felnőtt Eb-n is a bizonyításra. A magyar bajnoki címek mellett az igazi áttörést az elmúlt év hozta meg a számára, az Európa-bajnokságon egészen a döntőig menetelt, ez az ezüstérem az eddigi legszebb eredmény az Ő és edzője, Régi Dániel karrierjében is. 

"Most kezdem el érezni, hogy a csúcsforma közelébe kerültem, és azon vagyok, ezt meg is mutassam majd a ringben a világbajnokságon. Nagyon örülök, hogy velem azonos súlyúakkal tudtam kesztyűzni  Spanyolországban, így az utolsó csiszolásokat is át tudtuk beszélni az edzőmmel. Hasznos edzőtáborokon vagyok túl, sok új dolgot tanultam, amelyeket kamatoztatni tudok majd a versenyen is. A fizikai terhelés mellett nagyon sok támogatást kaptam a páromtól, a családomtól, az edzőmtől, és az egyesületemtől is, nélkülük nem sikerült volna eljutnom idáig. Kőkemény öt hónapnyi intenzív és aktív edzőtábor van a hátunk mögött, felkészültnek érzem magam, és várom, hogy a legjobbak ellen húzzak kesztyűt Liverpoolban” - nyilatkozta a Magyar Ökölvívók Szövetségének Regi. 

A magyar színekben induló BVSC-s különítmény harmadik tagja  Pilipec Makszim, aki hosszabb kihagyás után tért vissza a szorítóba és a válogatóversenynek számító Ob-n sem tudott nyerni, (itt Énekes Dominik lett a súlycsoport bajnoka) a szövetségi kapitány mégis a rutinosnak számító, 29 éves versenyzőnknek adta a 70 kg-os indulási jogot a vb-n. Reméljük Makszim él a lehetőséggel!

A magyar válogatott: 

  • férfiak: Szaka István (50 kg, Csepel-Halker Király Team), Virbán Gábor (55 kg, Bp, Honvéd), Kovács Kruzító (60 kg, Vasas-Süllős), Petrimán Milán (65 kg, NYVSC), Pilipec Makszim (70 kg, BVSC-Zugló), Mester Soma (75 kg, Hell Fight BC), Akilov Pylyp (80 kg, Bp. Honvéd), Bátori Mihály (85 kg, PVSK), Kiss Levente (92 kg, UTE-Madárfészek Akadémia)
  • nők: Szeleczki Lilla (48 kg, MTK), Papp Kata (51 kg, Vecsés), Lakotár Hanna (54 kg, Alpokalja Alapítvány), Szűcs Szabina (57 kg, Vecsés), Kuhta Vladiszlava (60 kg, Csepel-Halker Király Team), Hámori Luca (65 kg, BVSC-Zugló), Lakos Regina (70 kg, BVSC-Zugló)

Régi Dániel szakosztályvezetőnk pedig, bár jelenleg a válogatottal utazott a világbajnokságra, az "Edzői húzás" című portrésorozatunk első és második részében is beszélt versenyzőiről és a világbajnokságon túl, az olimpiai céljaikról is! Érdemes meghallgatni! 

Sportolóinknak és a teljes magyar válogatottnak sok sikert kívánunk a világbajnokságon! Hajrá, magyar ökölvívás! 

Image

Elérhetőségek

Titkárság: +36 30 273 14 26

Uszodai pénztár: +36 30 528 0768

Konditerem: +36 30 019 5259

Sajtó / média: sajto@bvsc.hu

Adatvédelem

SimplePay