10°C

Szőnyi út

Olimpiáig

Éremeső a szinkronúszók Magyar Kupáján

Éremeső a szinkronúszók Magyar Kupáján

Kiváló eredményekkel zárták szinkronúszóink a Duna Arénában rendezett XXIX. Magyar Kupát. Összesen hét aranyérmet és további értékes helyezéseket szereztek sportolóink!

A hétvégén rangos versenyt rendeztek a szinkronúszók számára a Duna Arénában. Rögtön a XXIX. Magyar Kupa nyitónapján junior és felnőtt csapatunk is első helyezést ért el a rövid programban.

A folytatásban Kis-Molnár Kamilla a gyermek-, Duglovics Liliána pedig a junior szóló programban lett negyedik, míg Nagy Zsófia a felnőttek között ezüstérmet szerzett. Továbbá a gyermek csapat másodikként zárt, míg a juniorok hosszúprogramja a legjobb lett. Ráadásul utóbbi korosztály az akrobatikus kűrben is második lett, a felnőttek pedig aranyéremnek örülhettek. Külön öröm, hogy csapataink a nemzetközi mezőnyben is dobogóra állhattak.

A zárónapra is maradtak még szép eredmények. Kardos Nagy Janka és Faragó Zsófia a gyerek párosok között lett negyedik, míg az utánpótlás kombinációs kűrben az ötödik lett a BVSC. Végezetül a masters korosztályban is remekül szerepeltek a mieink. Stumpf Kata és Kiss Júlia a páros és a hosszúprogramban sem talált legyőzőre, míg a kombinációs kűrben szintén aranyérmet nyertek a mieink.

Gratulálunk sportolóinknak és edzőiknek! Hajrá, BVSC!

Image

Elérhetőségek

Titkárság: +36 30 273 14 26

Uszodai pénztár: +36 30 528 0768

Konditerem: +36 30 019 5259

Sajtó / média: sajto@bvsc.hu

Adatvédelem

SimplePay