A hagyományos Hungarian Openen zárták szinkronúszóink ezt a szezont, méghozzá nem is akárhogyan! A mieink érmeket és értékes helyezéseket szereztek a népes mezőnyben!
Mozgalmas hétvégéjük volt szinkronúszóinknak. Miközben masters versenyzőink a belgrádi Európa-bajnokságon küzdenek a szép helyezésekért – Kiss Juli és Stumpf Kata párosa, valamint a csapat már begyűjtött egy-egy aranyérmet –, két saját nevelésű juniorunk, Szórát Léna és Taksonyi Blanka a magyar válogatottal szerepel a junior Európa-bajnokságon, addig a többiekre a Duna Arénában várt szezonzáró verseny.
Hatalmas nemzetközi mezőny gyűlt össze a XIII. Hungarian Openre, ahol szakosztályunk gyerek, utánpótlás, junior és felnőtt csapata is rajthoz állt a pontszerző helyek reményében.
Rögtön az első napon felnőtt csapatunk és párosunk is ezüstérmet szerzett, míg junior párosunk a 7. helyen zárt. Ezután a gyermek és utánpótlás kötelezők következtek, ahol lányaink szépen helytálltak a hosszú verseny ellenére.
A Hungarian Open második napján is szuper kűröket láthattunk a BVSC-s gyerek, utánpótlás és junior csapattól, illetve párostól.
Végül a zárónap is szép eredményeket hozott. Nagy Zsófia masters szólóban a dobogó tetejére állhatott fel, míg juniorjaink bronzérmesek lettek akrobatikus kűrben. Gyerek csapatunk az értékes 4. helyet szerezte meg, utánpótlásunk pedig 8. helyen végzett kombinációs kűrben az óriási nemzetközi mezőnyben.
Ezzel az elit versenyzőink számára véget ért a szezon, kezdődhet a pihenés. Gratulálunk minden csapatunknak, sportolónknak és edzőnknek! Hajrá, BVSC!