10°C

Szőnyi út

Olimpiáig

Második és első hely

Második és első hely

Az Érd Arénában rendezett XXIII. Magyar Kupa nemzetközi szinkronúszó versenyen kilenc ország – Csehország, Fehéroroszország, Finnország, Málta, Nagy-Britannia, Lengyelország, Törökország, USA és Magyarország – sportolói vettek részt.

A hat korosztályban (8 évesek és fiatalabbak, 10 évesek és fiatalabbak, 12 évesek és fiatalabbak, 15 évesek és fiatalabbak, junior és felnőtt) és hat versenyszámban (felnőtt technikai programok, kötelezők, szóló és kombinációs kűr, páros és csapatszámok) több mint 300 versenyző mérte össze a tudását. Klubunk is népes küldöttséggel képviseltette magát, versenyzőink többek között a kilenc csapatprogramból nyolcban elindultak, ötöt megnyertek, kétszer másodikak, egyszer pedig negyedikek lettek. Sajnos, ez sem volt elég a Magyar Kupa elhódításához az egyéni és páros számokban már kevesebb pontot sikerült gyűjtenünk, így hét pont különbséggel a győztes H2O mögé szorultunk. A verseny zárónapján adták át a 2016-os évben nyújtott teljesítmények alapján az idei év legjobbjainak járó elismeréseket. Nagy örömünkre a négy díjazott közül az egyik, Takács Angéla, klubunk versenyzője volt, aki az „Év felfedezettje” elismerést vehette át.

Ugyancsak a versennyel egy időben kapta meg egyesületünk az úgynevezett minősítési ranglistát, melyben az elmúlt egy év összteljesítményét értékelték. Ebben az összevetésben – immár harmadszorra - toronymagasan klubunk szinkronúszó szakosztálya lett az első.

Image

Elérhetőségek

Titkárság: +36 30 273 14 26

Uszodai pénztár: +36 30 528 0768

Konditerem: +36 30 019 5259

Sajtó / média: sajto@bvsc.hu

Adatvédelem

SimplePay