Olimpiáig

Ez (világ)csúcs, Hubi!

Ez (világ)csúcs, Hubi!

Világcsúcsok, világkupa aranyérmek és összetett győzelem! Óriásit versenyzett Kós Hubert, az úszók vk-sorozatának torontói záróállomásán is, így megérdemelten koronázták meg négy alkalommal!

Ahogy arról beszámoltunk, rögtön az első nap remekül indult olimpiai bajnokunk számára. Kós Hubert ugyanis élete első világrekordját érte el 200 méter háton, méghozzá nem is akármilyen idővel. Az ausztrál kiválóság, Mitch Larkin 10 éves csúcsát adta át a múltnak Hubi, ráadásul bő fél másodperccel lett jobb az ideje. Jegyezzük fel, hogy 1:45.12 az új csúcs, ami természetesen országos rekord is, hiszen sportolónk ezt is számontartja versenyein, de ezúttal egy magasabb polcra is feltette ezt a csúcsot. Tavaly, a budapesti vb-n is mindössze 2 századmásodperc hiányzott neki, most ezt tudta lefaragni.

„A döntők előtt épp mondtam valakinek, azért kéne közel úszni a világcsúcshoz, vagy megjavítani, mert akkor Bob (Bowman) talán nem szúr le. És végül is ez történt, mert azt üzente: “Great swim, congrats.” (Remek úszás, gratula.) Nem vitte túlzásba, de tőle egy ilyen többet ér, mint a korona, amit a fejemre tettek. Egyébként a parton utána azt mondtam, úgy éreztem, lehet 1:45 és 1:50 között, de igazából 1:45 és 47 közé lőttem be magam, és állítom, a múlt heti 1:47 sem volt könnyebb úszás ennél. Most azért lett meg a rekord, mert megjött (Thomas) Ceccon, és mindenáron meg akarta törni a sorozatomat. Belekezdett, így én is ki tudtam lőni a első százon, egy másodperccel úsztam gyorsabban az első felét, mint decemberben a világbajnokságon. És higgyétek el, nem csak a szokásos szöveg, tényleg tudom, hogy ebben van még, mert a harmadik ötven, meg pláne az utolsó az erős kezdés miatt halványabbra sikerült, szóval ezen bőven lehet javítani” – értékelt a finálé után a hazai szövetség honlapjának.

Ezt követően 100 méter vegyesen is összejött neki egy rekord, itt az országos csúcs (50.56) egy szépen csillogó ezüstérmet ért számára.

Pénteken aztán 50 méter háton is a dobogó legtetejére állhatott fel, így itt is 3/3-as mérleggel zárt. Az utolsó napra maradt a 100 méter hát. Talán már senki nem lepődik meg azon, hogy itt sem talált legyőzőre, így mindhárom vk-állomáson megnyerte a hátúszó számokat és 9/9-es eredménysorral zárt ezekben. Azonban Hubi tartogatott még a végére egy csattanót, hiszen 100 háton is világcsúcsot ért el (48.16)!

Így nem is volt kérdés, hogy az összetett cím is az övé lett a világkupában!

Gratulálunk, Hubi, ez (világ)csúcs volt! Köszönjük az élményt! Büszkék vagyunk Rád!

Fotók: World Aquatics

Image

Elérhetőségek

Titkárság: +36 30 273 14 26

Uszodai pénztár: +36 30 528 0768

Konditerem: +36 30 019 5259

Sajtó / média: sajto@bvsc.hu

Adatvédelem

SimplePay