Szabó Szebasztián: "Büszke és boldog vagyok, hogy újra ott vagyok az élmezőnyben"
Szabó Szebasztián szeptemberben Győrből tette át a székhelyét Zuglóba és igazolt a BVSC-hez. A délvidéki úszó azóta az országos bajnokságon és a rövid pályás Eb-n versenyzett és mindkét tornán remek eredményekkel bizonyította klasszisát. Szebi számára külön öröm, hogy az olimpiai programba bekerült az 50 méteres pillangó, amely számban az Eb-n ezüstérmet szerzett! Erről, s a kontinenstornán nyújtott teljesítményéről is elmondta gondolatait a vele készült értékelő interjúban!
Hogyan élted meg az Európa-bajnokságot? Elégedett vagy a teljesítményeddel?
"Úgy mentem Lublinba, hogy csak magamnak szeretnék bizonyítani, hogy még mindig képes vagyok a legjobbakkal versenyezni és tudok javítani a saját eredményeimen. Aki követ, az tudhatja, hogy a tavalyi évem nem volt éppen fantasztikus és a változások után szerettem volna újra teljesíteni és azt érezni, hogy ott vagyok az egyéni csúcsok közelében, amelyek azért már veszélyes eredmények. Tudtam, ha ezeket meg tudom közelíteni, akkor ebből érem is lehet. Szerencsére ez sikerült is, bár 50 gyorson is úgy éreztem, hogy sikerülhetett volna. Még nagyon az elején vagyunk az új programnak és nem volt igazán sok idő a felkészülésre. Főleg, hogy szeptemberben volt egy kisebb pihenőm, szóval 2-3- hónapot tudtam készülni, de szerintem nagyon jól sikerült így is az Eb és büszke is vagyok meg boldog, hogy újra ott lehetek az élmezőnyben."

Tulajdonképpen akkor azt lehet mondani, hogy neked jobban számítanak az időeredmények, mint az érmek?
"Természetesen nem csak az idő számít. Ha valaki ilyen tornán érmet szerez, akkor azt jelenti, hogy jó úszó. De én nem úgy utaztam Lengyelországba, hogy a dobogót tűztem ki célul. Azt akartam érezni, hogy van sebességem, hogy van bennem erő és nincs még vége a karrieremnek. Nem azt akartam érezni, hogy 29 éves vagyok és lassan vége a karrieremnek, hanem hogy képes vagyok akár a 2021-es formámban úszni, amikor világcsúcsot úsztam. Számomra fontosabb volt most az idő, hogy mit mutat az óra, mert a teljesítményemet csak így tudom összehasonlítani az előző évekkel."

Azt hiszem érmekben és időeredményekben is nézve pozitív visszaigazolás volt az Európa-bajnokság. Mennyire motivál, hogy a 2028-as los angeles-i olimpia programjába bekerültek az 50 méteres sprintszámok?
"Az 50 pillangó számomra mindig is érdekes szám volt, itthon addig nem nagyon foglalkozott vele senki, amíg nem került be az olimpiai programba. Nehéz lesz kijutni Amerikába, de bízok benne, hogy, ha így és ilyen lendülettel tudom folytatni, akkor magabiztosan tudom megúszni a szinteket és kint is versenyezni. Az is pozitív benne, hogy nem csak az 50 gyorsra tudok koncentrálni, hanem a pillangóra is, és két lehetőség az mindig több, mint egy. A mezőny is erősebb lesz emiatt, mert sok olyan úszó van, aki ebben a számban szeretne majd szerepelni a versenyen. Ez egy olimpia lesz, ahol a világ legjobbjai lesznek ott, én is szeretnék köztük lenni!"

Néhány hónapja vagy a BVSC úszója, hogy érzed magad Zuglóban? Milyen terveid vannak 2026-ra?
"Amikor csatlakoztam a BVSC-hez, azt reméltem, hogy mindent meg fogok kapni, ami kell a felkészülésemhez. Ebben most már biztos vagyok. Gondolok itt a szakmai szabadságra, hogy az igényeimhez mérten mindent megkapok és így tudok készülni. Természetesen lesz egy kis karácsonyi szünet, de 2026-ban szeretném olyan lendülettel folytatni a munkát, mint amivel 2025 végén abbahagytam. Sok mindenen változtattam, nem csak új klubom és új edzőm lett, hanem más program szerint is készülök és és a versenyzésemen is változtattam, ezek a dolgok hála Istennek jól sikerültek és eredményeket hoztak nekem. Készülünk az Európa-bajnokságra, amely augusztusban lesz, tehát a felkészülési idő hiánya nem lehet kifogás, hiszen lesz elég időnk felkészülni.Ott is szeretnék egyéni csúcsokat úszni, amelyek szinte biztosan érmeket is érnek majd!

Szabó Szebinek gratulálunk és további sikereket kívánunk!
Fotók: Magyar Úszó Szövetség



