Bár vízilabdában negyedekre játsszák a mérkőzéseket, mégis azt mondhatjuk, hogy a BVSC-Manna ABC–Vasas párharcok első harmadát mi nyertük. Ugyanis a szombati bajnoki után a következő két hétben két Eurokupa mérkőzés is vár a két csapatra egymás ellen.
Az első felvonásban az OB I-ben találkoztunk fővárosi riválisunkkal a Szőnyi úton. Varga Dániel tanítványai folytatták a kedden Szolnokon mutatott jó formát. Akkor 14-10-re sikerült nyernünk idegenben. Ezúttal remek fórkihasználásunknak köszönhetően, Csacsovszky, Batizi és Szeghalmi révén alig 4 perc alatt már 3-0-ra vezettünk. Bár ellenfelünk kicsit zárkózott, mégis jó volt ránézni az első nyolc perc végén az eredményjelzőre, amely 4-2-őt mutatott.
Eleinte a folytatásban is megmaradt ez a különbség a két csapat között, ám a térfélcsere előtt Durdic akciógóljával 5-5-re módosult az állás. Sőt, a fordulást követően korábbi játékosunk, Gyárfás révén a vezetést is átvette a Vasas, ám Ekler két gyors akciógóljával hamar visszavette a kezdeményezést a BVSC.

Varga Dániel tanítványai a negyedik negyed elején már 10-7-re vezettek és azt hittük talán már meg is van a 3 pont. Ám a Vasas nem adta könnyen magát és bő két perccel a dudaszó előtt 10-10-nél utolérte a BVSC-t. Az izgalmas végjátékban jött egy újabb Mészáros találat, míg hátul jól zárt a védelem. Külön kiemelendő a 69 százalékos hatékonysággal védő Korom teljesítménye a kapuban. Így a BVSC végül 11-10-re megnyerte az összecsapást, amely az OB I szempontjából nagyon fontos volt! Viszont szerdán az Eurokupában a nulláról folytatódik a párharc, reméljük, két harmad után is BVSC-előnyről számolhatunk majd be.
Szép volt fiúk! Hajrá, BVSC!
Férfi vízilabda OB I
BVSC-Manna ABC–Vasas Plaket 11-10 (4-2, 1-3, 4-2, 2-3)
Gólszerzőink: Mészáros, Ekler 3-3, Shushiashvili, Csacsovszky, Bundschuh, Batizi



