Olimpiáig

Csodás este volt!

Csodás este volt!

Teltház, fantasztikus hangulat és magyar győzelem. Kell-e még valami egy jó vízilabda-esthez? Legfeljebb csak annyi, hogy a csapatban helyet kapó játékosaink is kiemelkedően teljesítsenek. Nos, a tegnap esti Magyarország – Olaszország női vízilabdarangadón mindez megtörtént, mert telt ház és fergeteges hangulat fogadta a csapatokat a világliga/Európa-kupa selejtezőjében, amely mérkőzésnek a tétje a presztízsen kívül a csoport második helyének megszerzése volt (már korábban eldőlt, hogy az addig veretlen olaszok nyerik a csoportot, ám a második helyért mi és a hollandok nagy versenyt futottunk), ezért jó meccsre számíthatott a közönség. A magyar válogatott pedig ezúttal nagyon jó játékkal rukkolt elő, amely csak fokozta a hangulatot. És, ami nekünk különösen fontos volt, Bíró Attila válogatottjában két játékosunk, Gyöngyössy Anikó és Illés Anna is helyet kapott, és mindketten sokat tettek hozzá a győzelmünkhez. Egyrészt a góljaikkal (Anikó kettőt, Nusi pedig egyet dobott), másrészt a gólpasszaikkal (ebben különösképpen Anna jeleskedett), valamint a védekezésükkel (ebből mindketten egyformán kivették a részüket), így nagy szerepet vállaltak abban, hogy válogatottunk magabiztosan, 12-8-ra legyőzte az addig veretlen olaszokat. Ezzel pedig eldőlt, hogy a csoport második helyén végeztünk, így a torinói Európa-kupa hatos döntőjében Görögország ellen játszunk majd a négy közé jutásért.

Fotó: MVLSZ

Image

Elérhetőségek

Titkárság: +36 30 273 14 26

Uszodai pénztár: +36 30 528 0768

Konditerem: +36 30 019 5259

Sajtó / média: sajto@bvsc.hu

Adatvédelem

SimplePay