Mind a női, mind pedig a férfi vízilabdacsapatunk nagy harcot vív azért, hogy a rájátszáshoz közelítve minél jobb helyet foglaljon el a bajnokságban. (Ez annak ellenére is igaz, hogy nőknél és a férfiaknál más-más rendszerben rendezik a bajnokságot.) Február első szombatján mindkét csapatunk azért küzdött, hogy tovább gyarapítsa eddig gyűjtött bajnoki pontjainak a számát. Persze, nagy különbséget jelentett, hogy a fiúknak a sereghajtó KSI ellen, a lányoknak pedig a hazai szinten verhetetlennek tűnő UVSE ellen kellett medencébe szállniuk. Az eredmények is ezt a különbséget tükrözik, hisz, míg Szűcs Levente fiai igazi csapatmunkával – a meccsen kilenc játékosunk lőtt gólt – szép lassan felőrölték a házigazda KSI ellenállását (5-12), addig Petrovics Mátyás tanítványai csak megnehezíteni tudták a világklasszisokkal felálló ellenfél dolgát (9-13). Azért a lányok mellett szóljon, hogy bár a mérkőzés nagy részében futniuk kellett az eredmény után, amit a harmadik negyedben csináltak (4-1 ide), az egyenesen tanári volt. Ha még egy ilyen negyedük lett volna, az eredmény is sokkal szorosabb lehetett volna.