Olimpiáig

Nagyszerű csata volt

Nagyszerű csata volt

Az ausztrálokkal játszottunk a négy közé jutásért női vízilabdában.

Tudtuk, hogy nehéz mérkőzés lesz, de ami történt, arra azért nem számítottunk. A mérkőzés elején nekik minden bejött, amitől egyre magabiztosabbá váltak, nekünk pedig kimaradtak a helyzeteink. Az auszik úgy vezettek 5-1-re, hogy az egyetlen gólunk is ötméteresből született. Aztán fokozatosan sikerült rendezni a sorainkat, melyből alaposan kivették a részüket klubunk sportolói, Takács Orsolya és Illés Anna is. Szigorúbban védekeztünk, elől pedig pontosabbá váltunk, és a fórokat is nagyobb számban értékesítettük, aminek meg is lett az eredménye: előbb hatnál (1-5-ről), majd nyolcnál utolértük az ellenfelet. A találkozó 8-8-as döntetlennel zárult, következhettek tehát a büntetők. Ebben pedig mi voltunk a jobbak, így szerdán 17.20-kor mi játszunk majd az amerikaiak ellen a döntőbe jutásért! Hajrá lányok, veletek vagyunk!

Image

Elérhetőségek

Titkárság: +36 30 273 14 26

Uszodai pénztár: +36 30 528 0768

Konditerem: +36 30 019 5259

Sajtó / média: sajto@bvsc.hu

Adatvédelem

SimplePay