Olimpiáig

Petrovics Mátyás: „Jó döntés született”

Petrovics Mátyás: „Jó döntés született”

A jelenlegi helyzetben a legjobb döntés született a bajnokság lezárásával kapcsolatban Petrovics Mátyás szerint. Ami a jövő évi keretet illeti, a játékosok többségével már hosszabbítottunk, így összeszokott csapat vághat neki a következő szezonnak.

Ahogy beszámoltunk róla, a férfiak mellett a nőknél is törölte a 2019-2020-as bajnoki szezont a Magyar Vízilabda Szövetség a koronavírus-járvány miatt. Bár szerettük volna csapatunkat még ebben az idényben a vízben látni tétmérkőzésen, de most a játékosok egészsége a legfontosabb. Petrovics Mátyás, a női csapat vezetőedzője is ezt emelte ki, amikor a bajnokság törléséről kérdeztük.

„Sajnos most ez egy ilyen speciális helyzet, és ahogy látjuk, más sportágakban is ez a döntés született. Nem hiszem, hogy ezt a bajnokságot be lehetett volna úgy fejezni, ami a reális dolgokat tükrözte volna. A magam részéről azt gondolom, hogy ez ebben a helyzetben a legjobb döntés volt. Most biztos pontot kellett keresni, amikor már valószínűleg lehet majd játszani. Ez a Magyar Kupa és az augusztusi időpont jelenleg. Úgyhogy ez ilyen szempontból is jó döntés” – nyilatkozta vezetőedzőnk honlapunknak.

A nyári Magyar Kupa a sportág népszerűsítését is szolgálhatja, főleg, ha majd nézők is mehetnek a mérkőzésekre.

„Régóta beszéljük itt a szakmában, hogy mikor lesznek nyári mérkőzések. Most ezt meg lehet valósítani. Reméljük, addigra minden rendbe jön a világban és akkor tényleg csak a sporttal tudunk majd foglalkozni. Nagyon kíváncsi vagyok, hogy milyen közönséget vonzana majd a nyitott uszodás Magyar Kupa, ha már nézők is mehetnek majd a meccsekre. De még ez is nagy kérdés, hiszen jelen állás szerint erről csak augusztus második felében lehet szó.”

Ami a következő szezon csapatát illeti, már korábban beszámoltunk róla, hogy szakosztályunk hosszabbított két válogatott játékosunkkal, Gyöngyössy Anikóval és Leimeter Dórával, valamint további kilenc játékos maradása vált biztossá januárban. Így összeszokott együttes várhatja a szezonrajtot.

„Jó helyzetben vagyunk, mert már nagyon hamar megegyeztünk a csapat nagy részével. Minimális változás lesz az érkezők és távozók oldalán. A felkészülés kezdetét ahhoz fogom igazítani, hogy mikor indul pontosan a Magyar Kupa, illetve utána a bajnokság. Nyilván a prioritás az utóbbi lesz, a kupára mindenki picit úgy tekint, mint a bajnokság felvezetésére, de természetesen a játékosok már ki lesznek éhezve, úgyhogy ott is szeretnénk jól teljesíteni. Ezt a kettőt kell jól összehangolni” – zárta gondolatait vezetőedzőnk.

Hajrá BVSC-Zugló!

 

Fotó: Mérei László

Image

Elérhetőségek

Titkárság: +36 30 273 14 26

Uszodai pénztár: +36 30 528 0768

Konditerem: +36 30 019 5259

Sajtó / média: sajto@bvsc.hu

Adatvédelem

SimplePay