Olimpiáig

Szoros meccsen szereztük meg az előnyt

Szoros meccsen szereztük meg az előnyt

Női vízilabdázóink 12-10-re nyertek a III. Kerületi TVE ellen hazai medencében. Így sikerrel kezdtük az OB I-ben az 5. helyért vívott párharcot, amely az egyik fél harmadik sikeréig tart.

Az alapszakaszban kétszer sikerült nyerni a III. Kerületi TVE csapata ellen a női vízilabda OB I-ben. Igaz, miközben idegenben csak 11-10-re (az utolsó másodpercben zárkózott egyre a Kerület), addig január végén otthon 23-7-re diadalmaskodtunk.

Ezúttal az első meccsen tapasztalt arcát mutatta riválisunk. Bár Mészáros-Farkas góljaival mi diktáltuk az iramot – csapatkapitányunk akcióból, majd megúszásból is betalált –, a vendégek sem adták könnyen magukat a Szőnyi úton. Így 3-2-ről várhattuk a második nyolc percet.

Itt eleinte kétszer is egyenlített a III. Kerület, de aztán szűk 3 perccel a fordulás előtt két gyors találattal Ármai és Bereczki révén elléptünk 6-4-re. Végül Hajdú értékesített fórjával 6-5-re csökkent az előnyünk a nagyszünetre.

A harmadik negyedben már-már úgy tűnt, hogy eldőlhet a párharc, hiszen bő 4 perc alatt Kele, Ármai és Petik góljaival már 9-5 volt az állás. Azonban korábbi játékosunk, Gyöngyössy találata után 9-7-re zárkózott a vendég együttes, így semmiképpen sem dőlhettünk hátra a záróetapban.

Főleg úgy, hogy Gyöngyössy újabb találata után már 9-9 volt az állás bő négy perccel a végső dudaszó előtt. Stieber Mercedes tanítványai szerencsére nem inogtak meg. Előbb Petik emberelőnyből, majd Mészáros-Farkas akcióból volt eredményes, így már 11-9 állt az eredményjelzőn. Sőt, Ármai centerből vette be az ellenfél kapuját és bár a Kerület sem adta magát könnyen, de 12-10-re megnyertük az első mérkőzést, így 1-0-s előnyről várhatjuk az egyik fél harmadik győzelméig tartó párharc szerdai találkozóját.

Szép volt lányok! Hajrá, BVSC!

Női vízilabda OB I, 5. helyért, 1. mérkőzés

BVSC-Manna ABC–III. Kerületi TVE 12-10 (3-2, 3-3, 3-2, 3-3)

Gólszerzőink: Mészáros-Farkas, Petik, Ármai 3-3, Tóth Frida, Bereczki, Kele

Image

Elérhetőségek

Titkárság: +36 30 273 14 26

Uszodai pénztár: +36 30 528 0768

Konditerem: +36 30 019 5259

Sajtó / média: sajto@bvsc.hu

Adatvédelem

SimplePay