Péntektől vasárnapig Martfűn szerepeltek női vízilabdázóink felkészülési tornán. A csapat ötből öt mérkőzést nyert meg, így százszázalékos teljesítménnyel végeztek a lányok az első helyen, ami jó előjel a hétvégi bajnoki rajt előtt.
Mondhatni hazai medencében csobbantak vízbe Petrovics Mátyás tanítványai, ugyanis a csapat Martfűre szokott járni edzőtáborba, ezúttal pedig felkészülési tornára érkeztek a lányok a városba. Tulajdonképpen ez volt az első alkalom a nyár eleje óta, hogy teljes kerettel készülhetett a csapat, bár Tóth Eszter, sajnálatos sérülése miatt végül csak a kispadon segíthette a társakat.
A BVSC-Zugló mellett még öt együttes szerepelt a tornán, ahol így három nap alatt öt meccset játszhatott megfiatalított gárdánk. Elsőként a Szegedet sikerült legyőzni 20-9-re. A Tisza-partiakat fogadjuk szombaton a bajnokság 1. fordulójában is, de a végeredmény csalóka, mert nincs ennyi a két csapat között.
Az első napon játszottunk a nagy rivális Dunaújvárossal is, ahol a jó kezdés után 15-8-ra diadalmaskodtunk.
„Egy precíz első negyeddel nyitottunk, a különbség nagyjából ekkor alakult ki. Végig a két csapat megszokott kemény csatája zajlott, egy pörgős meccsen. Sok cserével tudtam forgatni a gárdát. Ez fontos, mert szükségünk van minden játékpercre a rutinszerzéshez. Két saját nevelésű fiatalunk, Alaksza Noémi és Hajdu Zsófi is először játszott ma a felnőtt csapatban” – nyilatkozta vezetőedzőnk vízilabda szakosztályunk honlapjának.
Szombat délelőtt nagy taktikai csata zajlott a vízben a Ferencváros elleni találkozón. Az elején a BVSC volt a pontatlanabb elől, hátul pedig a védelmünk nem állt össze, így a zöld-fehérek többgólos előnybe kerültek. A mérkőzés második felében viszont rendeztük sorainkat és 13-11-re ezt a párharcot is megnyertük, majd utána 15-6-ra a Szentest is sikerült legyőzni.
Vasárnap az újonc III. kerület várt a mieinkre, ahol 20-6-os diadalt arattak a lányok.
„A torna zárómeccsén ugyan a megbeszéltek szerinti rendezett, figyelmes játékot produkáltuk és úgy hoztuk le a találkozót, ahogy kellett, de Koncz Hanna balszerencsés sérülése beárnyékolja ezt. Reméljük, gyorsan visszatérhet. A torna jól szolgálta a felkészülésünket, a helyén kell kezelni az eredményeket. Elkezdtünk egy „új házat” építeni, az alapkövet leraktuk hozzá. De ahhoz hogy a házunk jól épüljön fel, rengeteget kell dolgoznunk még. Nagyon erős és kiegyensúlyozott lesz a bajnokság. Ahogy az egyik kedvenc filmem címe is mondja: Minden héten háború!” – értékelt Petrovics Mátyás.
A csapat szombaton 17 órától a Szegedet fogadja a Szőnyi úton az OB I 1. fordulójában. Szurkoljunk minél többen a lányoknak! Hajrá BVSC!
Felkészülési torna, Martfű:
BVSC-Zugló–Szeged 20-9
Dunaújváros–BVSC-Zugló 8-15
BVSC-Zugló–Ferencváros 13-11
BVSC-Zugló–Szentes 15-6
III. kerület–BVSC-Zugló 6-20
Végeredmény:
1. BVSC
2. Dunaújváros
3. FTC-Telekom
4. Szentes
5. Szeged
6. III.kerületi TVE
Fotó: BVSC-Zugló Vízilabda Szakosztály Facebook-oldala