10°C

Szőnyi út

Olimpiáig

Cseri Ádám érmes lett a jubileumi versenyen

Cseri Ádám érmes lett a jubileumi versenyen

BVSC-s éremnek is örülhettünk a jubileumi, XXV. Molnár János Emlékversenyen, amelyre 18 országból 218 versenyző érkezett. Asztaliteniszezőink közül Cseri Ádám zárt a legjobban, ő harmadik lett.

Nagy hagyományra tekint vissza a Molnár János Emlékverseny, amelyet minden évben sportolónk, Molnár Krisztián fiatalon elhunyt testvérére, Molnár Jánosra emlékezve rendez meg szakosztályunk, aki fiatalon, autóbalesetben vesztette életét.

„A megszokotthoz képest három hónap deficittel kezdtük meg októberben a Molnár János Emlékverseny szervezését. Végül a BVSC és a klub asztalitenisz szakosztályának a háttértámogatásával jött létre. Nagyon sokan vettek részt abban, hogy így meg tudjuk szervezni. Külön köszönetet érdemel Herendi Iván volt szakosztályvezető, aki nélkül mindez nem jöhetett volna létre, ő ennek versenynek a mozgatórugója. Ez egy ünnepély is számunkra, ami nagyon fontos nekünk. Úgyhogy szeretném mindenkinek megköszönni a segítséget” – nyilatkozta honlapunknak Martinecz Gyula, az asztaliteniszezők szakosztályvezetője.

A 25. alkalommal megrendezett versenyre idén is rengeteg külföldi sportoló érkezett, ráadásul elég távoli helyről, Ausztráliából is jöttek fiatalok.

„218 versenyző, 18 országból érkezett, ami nagyon szép szám. Úgy gondolom, hogy nem is feltétlenül volt várható, hogy ennyien eljönnek majd, a kései szervezés miatt, de azért már nagy hagyománya van, ami miatt mégis sokan itt voltak. Az arányokat tekintve, kicsit több mint a résztvevők 50 százaléka külföldi, míg a többi magyar asztaliteniszező volt. Elsősorban arról szól ez a verseny, hogy azoknak a gyerekeknek biztosítsunk nemzetközi játéklehetőséget, akik nem tagjai a válogatottnak. Ugyanis nekik hasonlóra nincs lehetőségük máshol, úgyhogy ez egy jó lehetőség a számukra.”

Az újoncok legidősebb korcsoportjában, U13-ban Cseri Ádám egészen az elődöntőig menetelt. Itt viszont megállította Kizakisz Nikolaosz, akivel januárban aranyérmes lett egy nemzetközi versenyen. Kettejük meccsén Cseri 3-0-ra kikapott, de így is bronzérmet szerzett.

Az ifik között – holtversenyben két magyar társával –, Terék Norbert a legjobb hazai versenyzőként az ötödik helyen zárt, miután 3-0-s vereséget szenvedett a negyeddöntőben ausztrál riválisától.

A verseny legszebb pillanata a hagyományoknak megfelelően, a szombat esti megemlékezés Molnár Jánosról és anyukájáról. Ezen az ünnepségen minden induló részt vesz, akik kapnak egy-egy gyertyát és ezek fénye világítja be a sötét termet.

A napokban többször felmerült a kérdés, hogy folytatódik-e a Molnár János Emlékverseny a jövőben is. Bár még vannak kérdőjelek, de az biztos, hogy ebben az időpontban lesz a versenynaptárban hasonló esemény.

„Ez a verseny bizonyos szempontból Molnár Krisztián privilégiuma, hiszen az ő testvérének az emlékversenye. Első körben azt mondta, hogy ez legyen az utolsó, hiszen ez a XXV., jubileumi alkalom. Ennek ellenére én nem zárnám ki, hogy esetleg folytatjuk. Illetve olyan elképzelések is vannak, hogy más néven, de ugyanebben az időpontban a versenyt továbbra is megtartsuk” – árulta el szakosztályvezetőnk.

Image

Elérhetőségek

Titkárság: +36 30 273 14 26

Uszodai pénztár: +36 30 528 0768

Konditerem: +36 30 019 5259

Sajtó / média: sajto@bvsc.hu

Adatvédelem

SimplePay