Eredményes hétvégét zártak a birkózók

Eredményes hétvégét zártak a birkózók

Négy korosztályban 2 arany-, 2 ezüst- és 10 bronzérmet nyertek fiatal birkózóink az abonyi versenyen. A Diák I. korcsoport számára különösen is fontos volt a jó szereplés az országos bajnokságra való kvalifikáció miatt.

Abonyban rendezték a Budapest és Pest megyei Régió Diák I. Kötöttfogású Bajnokságot, valamint a Gyermek Gála Komáromi Gép Kupa-Tarjányi János Emlékversenyt. A korosztály számára egyben kvalifikáció volt az országos bajnokságra is ez a viadal.

Sportolóink pedig kitettek magukért, hiszen Aladi Máté (54 kg) aranyérmet ünnepelhetett, Eszényi Kristóf (58 kg) pedig második lett. A dobogó harmadik fokára öten állhattak fel (Kovács Zsombor – 42 kg, Emődi Vendel – 50 kg, Bató Álmos – 58 kg, Trifan Carlos – 69 kg és Kántor Róbert – 85 kg), de Hevesi Attila(85 kg) is értékes ötödik hellyel gazdagodott.

Az összesített csapatrangsorban holtversenyben zártunk a Ferencvárossal, de nekik több első helyezésük volt, így a BVSC végül a negyedik lett az ESMTK és az Abony mögött.

Ami a többi korosztály illeti, Gyermek I-ben Kondor Miklós első, Kántor Bence második, míg Bodzán Amina Csinszka, Pór Dániel és Molnár Kornél harmadik lett. Az idősebbeknél Diák II-ben Bodzán Dominikés Seress Mátyás is bronzéremnek örülhetett, míg Pór Gergő ötödikként zárt.

A serdülők is szállítottak két ötödik helyet Dömény Levente (52 kg) és Marossy Zalán (62 kg) révén, így összességében elmondható, hogy sikeres volt ez a verseny a mieink számára.

Gratulálunk sportolóinknak és edzőiknek! Hajrá BVSC!

Hasonló cikkek

Image

Elérhetőségek

Titkárság: +36 1 273 1426

Uszodai pénztár: +36 30 528 0768

Konditerem: +36 30 019 5259

Sajtó / média: sajto@bvsc.hu

Adatvédelem

SimplePay