BVSC Napló: Remek nyitány

Már nagyon vártuk, hogy a BVSC Naplóban ismét beszámoljunk szakosztályaink eredményeiről, strandröplabdázóink pedig gondoskodtak róla, hogy szép sikerekről írhassunk. Utánpótlás leány labdarúgóink közben felkészülési tornán szerepeltek a hétvégén.
Remekül indult újra a versenyszezon strandröplabdázóinknak. A lányok a hétvégén Gyenesdiáson és Csepelen szerepeltek az országos bajnokság első fordulójában, ahol két párosunk is aranyérmesként zárt.
Sajnálhatjuk, hogy a röplabdázóknál sem fejezték be az idei bajnokságot, mert nagyon jól állt a BVSC-Zugló női csapata. A lányokat már kérdeztük korábban az újrakezdésről, ezúttal pedig vezetőedzőnk, Daróczi Gergely beszélt a célokról és a jövő évi keretről is.
Bár Bernek Péterrel általában az úszásról szoktunk beszélgetni, de ezúttal egy másik téma került előtérbe. Ugyanis bő egy hete adta hírül feleségével, Mutina Ágnessel, hogy bővül a család. Természetesen a babavárás mellett az olimpia is szóba került.
A bajnokságok kezdetére még várni kell, de a labdarúgóknál utánpótlás leány csapatunk a hétvégén már felkészülési tornán szerepelt. Az együttes három döntetlennel és egy vereséggel zárta a Kispest Kupát.
Közel 60 pályázótól, több mint 100 tervezet érkezett egyesületünk logópályázatára. A BVSC-Zugló elnöksége a tervek szerint ezen a héten jelöli ki a szűkített listát, amiről aztán szurkolóink és sportolóink véleményét is kikérjük.
Jó hír vendégeink számára, hogy szombat óta újra látogatható a nagyközönség számára is uszodánk. Az aktuális szabályokról ezen az oldalon tájékoztatjuk folyamatosan az érdeklődőket.