Csütörtöktől vasárnapig a törökországi Kocaeliben rendezik az idei karate Európa-bajnokságot, melyen 44 ország 500 karatésa – köztük 13 magyar – lép majd tatamira.
A mostani lesz az első világverseny, mióta tavaly augusztusban kiderült, hogy a sportág történetében először ott lehet majd a 2020-as olimpián. Bár az ötkarikás játékok miatt az eddigieknél is nehezebb lehet jó eredményt elérni, a mieink érmet remélnek a kontinensviadalon.
Jó előjelekkel utaztak a versenyzőink Törökországba. Előzőleg a bosnyák szövetség meghívására háromnapos nemzetközi küzdelmi edzőtáborban vettek részt, ahol a közös tréningeket lezáró gálán mind a férfi, mind a női együttesünk megnyerte a mérkőzését. Legjobbjaink ezután Szarvason készültek fel az Eb-re.
A karate Európa-bajnokságon klubunk is több versenyzővel képviselteti magát.
György Dániel, Höning Dávid és Szegedi Döme a férfi csapat tagjaként, míg Vass Melinda és Bartha Nikola az egyéni versenyben és a csapatküzdelmekben is szerepet kap majd.
Szurkoljunk a lányoknak és a fiúknak! Hajrá, BVSC!
Fotó: MKSZ