Európa-bajnokságra készülnek válogatottjaink

Európa-bajnokságra készülnek válogatottjaink

A bosnyák karate szövetség meghívására háromnapos nemzetközi edzőtáborban vett részt a május eleji törökországi Európa-bajnokságra készülő magyar kumite válogatott nagyobbik része.

A szarajevói tábort egy gála zárta, melyen mind a férfi, mind pedig a női együttesünk nyerni tudott. A két csapatban több versenyzőnk is helyet kapott. A nőknél Barta Nikola és Vass Melinda utazott a bosnyák fővárosba, a férfiaknál pedig a korábbi sérüléséből felépült Szegedi Döme, György Dániel és Hőning Dávid volt tagja a csapatnak.

A válogatott versenyzők napi kétszer edzettek, külön a férfiak és a nők, a tréningek pedig az jelenlévő országok (bosnyákok, magyarok, montenegróiak, macedónok) szakvezetői – magyar részről Ruzsinszki György – irányításával zajlottak. A háromnapos edzőtábor végén csapatmérkőzéseket is rendeztek. A magyarok kettőből két győzelemmel fejezték be az eseményt, a férfi együttesünk Montenegrót, a női csapatunk pedig a vendéglátó bosnyákokat múlta felül.

A tábor az egyik állomása volt a felkészülésnek a május 4. és 7. között a törökországi Kocaeliben sorra kerülő Európa-bajnokságra.

Fotó: MKSZ

Image

Elérhetőségek

Titkárság: +36 30 273 14 26

Uszodai pénztár: +36 30 528 0768

Konditerem: +36 30 019 5259

Sajtó / média: sajto@bvsc.hu

Adatvédelem

SimplePay