Európa-bajnokságra készülnek karatésaink

Európa-bajnokságra készülnek karatésaink

Az olimpia és paralimpia között sem maradunk BVSC-s érdekeltségű világverseny nélkül, hiszen jövő hétvégén a karatésok számára rendeznek korosztályos Európa-bajnokságot Finnországban. Elsőként Szodorai Bencét mutatjuk be!

Szodorai Bence kilenc éve, 2012-ben kezdte a karatét és első nagy világversenyére készül. Elmondása szerint izgulós típus, de a mérkőzések előtt ez már elmúlik, és az előtte álló feladatra koncentrál.

„Az évet úgy kezdtem, hogy bíztam abban, hogy sikerül kijutnom az Eb-re. Ez volt eddig a legnagyobb álmon és szerencsére sikerült elérnem ezt a célomat. A felkészülésem jól sikerült, főleg mozgásban kellett sokat fejlődnöm. Mivel nem ismerjük az ellenfeleket a sok kihagyás miatt, így legfőképp szituációkból tudtunk készülni azzal, hogy kielemeztünk országokat, és ha esetleg ilyen ellenfelem lesz, akkor nagyjából tudni fogom, hogy mire számíthatok. Az Eb-n a fő célom, hogy nyerjek meccset, de ha az érem is összejön, akkor annak nagyon fogok örülni” – nyilatkozta honlapunknak fiatal sportolónk.

Tamperében a kadet korosztályban, a +70 kilós súlycsoportban indul majd.

„Erőssége az, hogy nagyon tartja a taktikát, ha valamit megbeszélünk vele. Magabiztosan tud támadásokat végrehajtani, illetve mindig tud valami újat húzni, mint például az olimpián Hárspataki Gábor is tette az utolsó másodpercben. Bence is ilyesmire képes, hogy a legvégén előhúz valamit a cilinderből és meglepi ellenfelét. Fizikailag erősnek számít, ami szintén az előnye” – árulta el edzője, Klima Zsuzsanna.

Bence augusztus 20-án, pénteken lép tatamira Finnországban. Szurkoljunk neki!

Image

Elérhetőségek

Titkárság: +36 30 273 14 26

Uszodai pénztár: +36 30 528 0768

Konditerem: +36 30 019 5259

Sajtó / média: sajto@bvsc.hu

Adatvédelem

SimplePay