1142 Budapest, Szőnyi út 2.

Folytatnánk a jó szériát a Kazincbarcika ellen – VIDEÓ

Folytatnánk a jó szériát a Kazincbarcika ellen – VIDEÓ

Szombaton elsőként labdarúgóink kezdik el a 2026/27-es szezont, méghozzá hazai pályán a Merkantil Bank Ligában. Az első fordulóban az NB I-től búcsúzó, újonc Kazincbarcika látogat a Szőnyi útra. Dénes Adrián nyilatkozott a találkozó előtt!

A címerek alapján egyaránt kék-sárga együttesek közös múltja a másodosztályban egészen 1977-ig nyúlik vissza, akkor elsőként a Szőnyi úton találkoztak a felek, ahol egy gól nélküli döntetlen született. A visszavágón tavasszal a Kazincbarcikai Vegyész örülhetett a 2-1-es diadalnak. Egy zuglói siker és egy újabb döntetlen után aztán ismét a Barcika győzött, azóta viszont riválisunk nyeretlen ellenünk. Sőt, a BVSC a legutóbbi öt egymás elleni találkozóból hármat is megnyert.

2023-as NB II-es visszatérésünk alkalmával egy 2-2-es döntetlennel nyitottunk idegenben, majd hazai pályán Bacsa Patrik nyitotta meg a gólgyártást a 3-0-val záruló összecsapáson. Az akkor pályára lépők közül egyébként Paulo Vinícius és Király Ákos is tagja még a jelenlegi keretünknek.

Aztán a 2024/25-ös, kazincbarcikai feljutással záruló idényben szintén nem bírtak a mieinkkel. Idegenben David Nwachukwu találatával hoztuk el a három pontot, otthon pedig gól nélküli döntetlent játszottunk a Kazincbarcikával. Így már három meccse nem kaptunk gólt ellenük, úgyhogy bizakodunk a hasonló folytatásban és abban is, hogy folytatjuk veretlen szériánkat.

Dénes Adrián is bizakodó a rajt előtt és nagyon örül annak, hogy visszatért már végleg a tavaly megszokott közegbe. Játékosunk nyilatkozott stábunknak az NB II-es rajt előtt.

 

A BVSC-Zugló–Kolorcity Kazincbarcika SC találkozót szombaton 19 órától rendezzük. A belépés ingyenes lesz, erről bővebben itt írtunk. Aki teheti érkezzen 18 óra előtt, ugyanis addig tekinthető meg a székház első emeletén a Papp László 100 emlékkiállítás érdekes ereklyékkel.

Sok sikert kívánunk a fiúknak! Hajrá, BVSC!

Image

Elérhetőségek

Titkárság: +36 30 273 14 26

Uszodai pénztár: +36 30 528 0768

Konditerem: +36 30 019 5259

Sajtó / média: sajto@bvsc.hu

Adatvédelem

SimplePay

Kiemelt szolgáltatásaink