Olimpiáig

Győzelemmel zárta a törökországi edzőtábort labdarúgó csapatunk

Győzelemmel zárta a törökországi edzőtábort labdarúgó csapatunk

A törökországi edzőtábor utolsó felkészülési mérkőzésén a koszovói I. osztályban szereplő, ott a tabella 3. helyén álló Malisheva gárdájával játszott csapatunk. A fordulatos találkozón mindkét csapat vezetett,  végül labdarúgóinknak  sikerült nyernie 3-2-re. Csábi József vezetőedző elégedetten nyilatkozott a mérkőzés és a jól sikerült edzőtábor után.

Egy döntetlennel és egy győzelemmel a háta mögött várta harmadik, egyben utolsó beleki edzőmérkőzését NB II-es labdarúgó csapatunk. Csábi József vezetőedző  a Megyeri – Székely, Ureche, Benkő-Bíró, Hesz, Király, Szilágyi M., Kocsis B., Mucsányi, Batai, Nwachukwu összeállítású csapatot küldte a pályára a koszovói Malisheva ellen. Szokásunkhoz híven a mérkőzés eleje nem a miénk volt, a 14. percben az ellenfél került előnybe. Négy perccel később Batai Tamást buktatták a koszovói tizenhatoson belül, a megítélt büntetőt Szilágyi Máté váltotta gólra, így 1-1-es állással mentek szünetre a csapatok. A találkozó 61. percében Mucsányi lőtt 18 méterről a koszovói kapuba laposan, már 2-1 volt ide. Az előny csak két percig volt a BVSC-nél, a 63. minutumban érkezett a koszovói egyenlítés. A találkozó 78. percében a csereként pályára lépő Pekár László találata eldöntötte a mérkőzést. Rutinos játékosunk 15 méterről lőtte a hosszú alsót. A végeredmény 3-2 lett, csapatunk így két győzelemmel és egy döntetlennel zárta az edzőtábort. A mérkőzés után vezetőedzőnk értékelte a mérkőzést és a csapat mögött lévő hetet: 

„Talán meglepő lesz, amit mondok, de ez volt a legjobb ellenfél a háromból, akikkel játszottunk” – kezdte értékelését honlapunknak Csábi József vezetőedzőnk. „Előre játékban kimondottan jól nézett ki a koszovói csapat, rendkívül gyors, korszerű focit játszanak, így annál értékesebb, hogy le tudtuk őket győzni. Kemény meccs volt, de nem voltak durvák, amitől egy picit tartottam, ezt egyáltalán nem lehet rájuk mondani, inkább a kommunikációjuk a pályán, az ellenfél és a játékvezetőre való nyomásgyakorlás túlzott mértékben, ez volt nekünk szokatlan. Minden pillanatban sírtak, jajgattak, kiabáltak, színészkedtek, erre kellett jól reagálnunk. Sérülés miatt négy játékos szerepeltetését, nem kockáztattam meg – Vinícius, Kovács Dominik mellett Hidi és Babós is pihent –, illetve volt akiket szintén pihentettem, de ez ebben a meccsterhelésben benne van, azt is hozzá kell tenni, hogy ma voltunk a legfáradtabbak, fejben, fizikálisan, ami érthető. Ma viszont jól kezdtünk, attól függetlenül, hogy az ellenfél szerzett vezetést, előtte lendületes akcióink voltak, és ma is jól reagáltunk arra, hogy hátrányba kerültünk. Egy nagyon szép Király Ákostól induló támadás végén jutottunk tizenegyeshez, miután kirúgták Batai lábát, amit „Sziszi” (Szilágyi Máté) belőtt, ezzel 1-1 lett, ennyi volt a szünet. Ettől függetlenül az első félidőben inkább az ellenfél dominált. A második játékrészben jóval több lehetőséget alakítottunk ki, több akciót is lövéssel tudtunk befejezni, ebből lett a második gólunk is, egy visszafejelt labdát, „Mucsi” (Mucsányi Miron) nagyon szépen átvett, és 20-22 méterről kilőtte a hosszú alsót. Rá egy percre egyenlített az ellenfél, megbontottak bennünket a szélen, de erre is tudtunk reagálni, Pekár egy mélységi indulás után jobbról, jobb szélen, visszacselezett, bevitte a labdát a tizenhatoson belülre, és ballal kilőtte a hosszút. Komoly terhelést kaptak a srácok, de jó így a szánk íze, mert csak tudtunk nyerni ismét, még ha kaptunk is két gólt, ami nem volt ránk jellemző, rúgtunk viszont hármat, ami szintén nem volt ránk jellemző” – mondja mosolyogva a vezetőedző.

„Összességében nem mondom, hogy teljesen elégedett vagyok, de nagyon feszített volt a program be kell látni, jó meccseket játszottunk, koncentráltnak kellett lenni végig, ki kell majd ebből frissülnünk, de továbbra is azt mondom, így volt értelme ennek az egy hétnek, hogy megismerhettünk más futballkultúrákat, és még meg is álltuk a helyünket ellenük, úgyhogy büszke vagyok a fiúkra.”

Kedden hazautazik a csapat, a bajnoki rajt előtti utolsó felkészülési mérkőzést pedig vasárnap a Soroksár vendégeként játsszák a fiúk. Hajrá, BVSC!

 

Felkészülési mérkőzés, Belek 

BVSC-Zugló - Malisheva 3-2 (1-1)

BVSC: Megyeri – Székely (Simon 85.), Ureche (Majer 63.), Benkő-Bíró, Hesz, Király, Szilágyi M. (Nemes 45.) (Szilágyi Zs. 80.), Kocsis B. (Pekár 63.), Mucsányi (Tóth Á. 63.) , Batai (Tóth Keve 63.), Nwachukwu (Kelemen 45.)

Gólszerzőink: Szilágyi M., Mucsányi, Pekár 

 

 

 

 

Image

Elérhetőségek

Titkárság: +36 30 273 14 26

Uszodai pénztár: +36 30 528 0768

Konditerem: +36 30 019 5259

Sajtó / média: sajto@bvsc.hu

Adatvédelem

SimplePay