Olimpiáig

Hetedszer is hátrányban, idegenben továbbra is pont nélkül

Hetedszer is hátrányban, idegenben továbbra is pont nélkül

Ezúttal a második félidő közepéig bírta kapott gól nélkül csapatunk a 4. helyezett Mezőkövesd otthonában, amely zsinórban hetedszer került hátrányba és sorozatban harmadszor nem lőtt gólt. A három pont sorsát egy lesgyanús helyzetben történő egyéni villanás döntötte el, a hatodik gólját szerző Szalai révén. A ráadásban Palincsár nagyon közel állt az egyenlítéshez, de Deczki hatalmas bravúrja három pontot eredményezett a hazaiaknak.

Az előjelek nem kedveztek csapatunknak a napsütéses matyóföldi kiránduláshoz, hiszen amíg Csertői Aurél ugyanazt a tizenegyet tudta pályára küldeni, mint a Vasas ellen legutóbb, addig nálunk négy helyen is változtatott Dragan Vukmir. Benkő -Bíró Norbert még a kupameccsen szenvedett sérülést, Pekár, Böndi, Szilágyi Máté és Petroff pedig mind a napokban lázasodtak be, így betegség miatt egyikőjük sem tudott elutazni a csapattal.

Az egészséges játékosok közül Horváth Szabolcs, Sarkadi és Farkas Balázs a kispadon kezdtek, a BVSC legutóbbi bajnokijához képest. Ott volt a pályán viszont újra Kaczvinszki, továbbá Blyznuk, Tóth Keve és Bacsa is a kezdő sípszónál. A Kövesd a Vasas elleni gólgazdag 4-3-as vereséggel hangolt a hétvégére, a Vasutas viszont nem bírt a válogatott szünet utáni visszatéréskor a Mislennyel.

Azután zsinórban harmadszor állt a szünetben 0-0 az aktuális bajnokinkon az eredményjelzőn. A helyzeti hazai mezőnyfölény után láthatóan nem tudott mit kezdeni a védekezésünkkel a Kövesd, sőt a félidő felénél Tóth Keve tértölelő passzával Székely Krisztián lépett ki, aki remekül vette észre, hogy félúton ragadt a hazaiak kapusa Deczki, emelése végül nem sokkal a kapu mellett kötött ki. A félidő utolsó momentuma a hazaiak negyedik szöglete után Keresztes veszélyes fejese volt, de fölé ment a labdája.

Az első félidő mellékzöngéje, hogy könnyen megfogyatkozhatott volna kétszer is a Kövesd. Előbb, a műesésért már sárga lapos Ternován, veszélyes játék miatt kísértette a sorsot, majd ami kívülről még egyértelműbbnek tűnt, hogy a 32. percben a szabálytalankodó Vinicius ellen, nyilvánvalóan törlesztő, és ellenfelét két kézzel ellökő Szalai megúszta Katona játékvezetőnél egy sárgával az esetet. Az már csak hab a tortán, hogy csapatkapitányunk is sárga lapot kapott, majd a kövesdi szurkolók egy része a mérkőzés hajrájában jól hallható módon rasszista megnyilvánulással „tüntették ki” hétszeres magyar válogatott labdarúgónkat, de ez sem lépte át a játékvezető ingerküszöbét.

Fotó: Csendes Szonja/Mezőkövesd

Előbbi esetnek azért van jelentősége, mert a találkozó egyetlen gólját – az igen csak les gyanús körülmények között labdát kapó, de kétség kívül nagyszerű egyéni megmozdulással a szezonban hatodik gólját szerző - Szalai József lőtte, akinek törlesztésért piros lap járt volna korábban, a kórusban történő bekiabálásnak, pedig akkor lehet következménye, ha a szövetségi ellenőr, az egykori kiváló labdarúgó Rab Tibor, leírja az esetet a jelentésében.

Csapatunk zsinórban hetedszer került hátrányba és hatodszor nem tudott erre válaszolni, holott a 95.percben egy felívelés után Palincsár Martin lábában volt az egyenlítés, de Deczki Máté hatalmas bravúrral hárított. Fortuna továbbra sem állt át az oldalunkra, viszont zsinórban harmadszor, összességében, pedig ötödször maradtunk gólképtelenek, ami egyben a támadójátékunk kritikája is.

A mérkőzés után előbb a hazaiak mestere, Csertői Aurél osztotta meg szűkszavúan gondolatait a mérkőzésről:

"Számítottunk rá, hogy nagyon nehéz mérkőzésünk lesz. Masszívan védekezett az ellenfél és voltak kontráik is, nehéz volt föltörni őket, így sok helyzet nem alakult ki. Brusztos, egy gólos mérkőzés volt, szerencsére ezt az egy gólt most mi rúgtuk, így egy gyengébb játékkal tudtunk nyerni, de a három pont a legfontosabb."

A 22 éves felnőtt vezetőedzői karrierje folyamán 10 különböző városban 11. csapatánál edzősködő egykori válogatott támadót- aki az ETO-nál és a Haladásnál kétszer is volt edző - arról faggattam, mit jelent csapata jó rajtja és számára a mezőkövesdi állomás?

"Nyolc meccs ment el, nem számolgatunk, mindig a soron következő meccset nézzük. Nagyon sok változás volt a keretben, sok fiatalt be kell építeni, ezzel persze mások is így vannak. Ami nem változott, hogy a Honvédnak és a Vasasnak van a legjobb játékosállománya. Mi próbálunk nyerni, jól játszani, habár a Vasas ellen jól játszottunk, de nem nyertünk, de a futball ilyen. Futball edző vagyok, úgy hogy nem érezhetem magamat rosszul és ez eddig minden állomáshelyemen így volt."

Vezetőedzőnk Dragan Vukmir érthetően csalódott volt, főként, hogy az erőfeszítéseink most már sokadszor a szezonban nem jártak kézzel fogható eredménnyel, idegenben ráadásul továbbra is pont nélkül állunk.

"Négy hiányzóval érkeztünk, meg kellett variálnom a felállást, de ettől függetlenül a mai napban nem volt benne a vereség. Sajnálom a srácokat, mert mindent megtettek és úgy érzem, ahogy már több meccs után is említettem, hogy közel álltunk ahhoz, hogy ponttal távozzunk, vagy bravúrt érjünk el. Az első félidőben a stabil védekezésből, megvoltak a kontra támadásaink, és a másodikban is voltak lehetőségeink. Képtelenek vagyunk gólt lőni, úgy tűnik ilyen passzban vagyunk. Az már nagyobb baj, hogy meccsek óta azt kell mondjam, hátul mindig van egy-egy hiba, amiből megbüntet bennünket az ellenfél, mi viszont ugyanekkora helyzetekből nem tudunk gólt lőni. Abban azért nem vagyok biztos, hogy a találkozót a góljával eldöntő játékosnak, aki korábban szándékosan törlesztett, a pályán lett volna a helye, az ominózus eset után. A helyzetünk nehéz, de ugyanakkor nem gondolom, hogy ez köt béklyót a lábakra, és a csapat hozzáállását nem érheti kritika, az más kérdés, hogy vannak ellenfeleink, akik helyzet nélkül is képesek gólt lőni, mi pedig sajnos a ziccereket sem tudjuk berúgni."

Csákvár, Békéscsaba, és Tiszakécske után, Mezőkövesdről is pont nélkül tértünk haza, ami ennél is fájóbb, hogy a hat vereségünkből ötödször kaptunk ki úgy, hogy egy gólnyi különbség döntött az ellenfél javára. Legközelebb hazai pályán a Soroksár ellen kell megtörni a gólcsendet, úgy, hogy az lehetőleg pontokkal is párosuljon, hiszen a BVSC- Zugló, amely idén első helyen is állt a tabellán, jelenleg az utolsóról várja a vasárnap délután egykor kezdődő Szőnyi úti folytatást.

Léderer Ákos

Image

Elérhetőségek

Titkárság: +36 30 273 14 26

Uszodai pénztár: +36 30 528 0768

Konditerem: +36 30 019 5259

Sajtó / média: sajto@bvsc.hu

Adatvédelem

SimplePay