Vezetőedzőnk nem ülhet a kispadon az első hazai bajnokin

Győzelemmel tért vissza a kispadra a BVSC nyáron kinevezett új vezetőedzője Urbán Flórián. Békéscsabáról magabiztos játékkal hozta el a 3 pontot a zuglói alakulat, de hétfő óta már mindenki előre tekint, hiszen szerdán a Füzesgyarmat ellen első hazai meccsét játssza a csapat.
Ahogy azt a meccs előtt is jelezte az újdonsült edző, az első dolgozatírás minden diák életében fontos, ezt az akadályt pedig sikerrel ugrották meg a zuglói nebulók, hiszen Tamási Zsolt, Szalánszki Gergő, Tóth Levente és Kelemen Patrik szép gólokkal, a csapat pedig túlnyomó részt látványos játékkal örvendeztette meg a születésnapját két nappal a meccs előtt ünneplő edzőnket és a Békéscsabára is ellátogató leghűségesebb szurkolókat.
„Tanítani és oktatni kell hétközben, hétvégén pedig jön a dolgozatírás, ami vagy jól vagy rosszul sikerül. Esetünkben az első 15 perc csapkodó játéka után, az első találat megnyugtatta a csapatot és valóban szép gólokat szereztünk a későbbiekben. A 3-0-ás szünetbeli vezetés ellenére sem engedtem, hogy lazítsunk a második félidőben, ezt szem előtt tartva teljesítettek a játékosok. Adódott a lehetőség, hogy minden fiatal játsszon, így egy percig sem volt kérdés, hogy aki velünk készül és végig csinálta a felkészülést, az megérdemli a játékperceket” – nyilatkozta Urbán Flórián honlapunknak.
Békéscsabán többen is álmélkodva néztek maguk elé, hogy hová tűnt az-az Urbán Flórián, akit korábban NB I-es és NB II-es csapatok kispadja előtt láthattunk ezer fokon égni, az oldalvonal mentén rohangálni és szinte végig kiabálni a meccseken.
„Azt az Urbán Flóriánt már ne keressék. Korábban minden áron meg akartam változtatni az embereket, leginkább úgy, ahogy én szerettem volna látni a világot. Azután idővel rájöttem, hogy ezt nem lehet, és a világ úgy kerek, ahogy van. Az elmúlt négy évben nálam is ez a helyzet, egy nagyon stabil családi háttér áll mögöttem. Nem vezet eredményre, ha rohangálok és üvöltözök a pálya szélén. Talán ezen a meccsen is, ha háromszor álltam fel a kispadról és eddig elmondhatom, hogy amióta itt dolgozom egyetlen hangos szó sem hangzott el az öltözőben. Hangzatos szavak helyett, szép csendben tenni akarom a dolgomat, az sem véletlen, hogy a különböző média megkereséseknek sem teszek eleget.”
Hangos szó amúgy, most, ha akarna se jönne ki az edző torkán, akit sajnos utolért korunk népbetegsége és az azzal járó tünetek egy része is. Pozitív koronavírusteszt miatt pedig a padra biztosan nem ülhet le első hazai meccsén a vezetőedző. A csapat egyelőre így nélküle készül a Füzesgyarmat elleni szerdai megméretésre, ami nem ígérkezik könnyűnek. Hiszen a feljutásra törő DEAC ellen 2-1-re győzött hétvégén a tavalyi 10. helyet leszámítva évek óta az NB III Keleti csoportjának élmezőnyébe tartozó Békés megyei együttes, amely életkorban és a rutinos román légiósok számában is kiemelkedik a mezőnyből.
„Természetesen feltérképeztük az ellenfelet. Az biztos, hogy nem lesz egyszerű dolgunk, mert egy nagyon masszív, összeszokott csapat a Füzesgyarmat. A többségük, főleg a légiósok régóta együtt játszanak, köztük korábbi román élvonalbeli labdarúgókkal. Elsősorban nem arról híresek, hogy szétfutják az ellenfelet, viszont stabilak, agresszívak és rendkívül jók a pontrúgásaik. Nagy jelentőséggel bírna, ha fel tudnánk törni a védelmüket és előnybe kerülnénk, ezen leszünk.”
A bajnokság első szakasza egy komoly erőltetett menetre hasonlít, hiszen a hétközi fordulók mellett, a Magyar Kupa első két körét is augusztusban rendezik. A szurkolóknak már most érdemes felkészülni, hogy a sorsolás szeszélye folytán, az első 3 bajnokit, sorrendben a Füzesgyarmat, a Vasas és a Tiszafüred elleni meccseket mindig szerdánként 17:30-tól játssza a BVSC a Szőnyi úti Stadionban.
„A tudományos részét ennek a terheléses történetnek én meghagyom másnak, szerencsére sokrétű az edzői stábunk és mindenki tudja a dolgát. Ami biztos, hogy ha az a feladat, hogy három naponta meccset játsszunk, akkor meccset fogunk játszani. Nem foglalkozom azzal, hogy ez miért így, vagy miért úgy van, ha ezt tenném attól még semmivel sem lenne jobb. Magamból kiindulva én imádtam futballozni és ha tehettem volna minden nap meccset játszom. Ez gondolkodásmód és beállítottság kérdése, ez az alapja annak is, hogy valaki profi labdarúgónak vallja magát.”
A célok a XIV. kerületben továbbra is merészek, amely az első két NB III-as szezon ezüstérmei után érthetőek is. Találgatások persze mindig vannak, gyengültünk, erősödtünk, miként változtunk, ezzel a gondolattal szívesen játszik el minden szurkoló, vezetőedzőnk viszont nem ezen gondolkodik.
„Egyrészt mindig abból az alapanyagból főzök – márpedig Urbán Flórián főzni nagyon szeret (a szerk.) –, ami a rendelkezésemre áll, másrészt engem az vezérel, hogy akik itt vannak, azokkal minden nap kimenjek a pályára és kihozzam belőlük a legtöbbet, hogy ez mire lesz elég azt meglátjuk. Annak idején, amikor még Pista bácsi volt a vezetőedzőnk Újpesten – Kisteleki István a BVSC örökös tagja és jelenlegi szakmai igazgatója (a szerk.) –, elmentünk a csapattal közösen megnézni a Gladiátor című filmet, és megkérdezte tőlünk a film után, hogy fiúk mi volt a tanulság? Általában az a válasz érkezett, hogy Russel Crowe kiállt és mindenkit szétkaszabolt. Valójában, pedig az, hogy ha valaki egyedül kiszalad az biztosan meghal, de ha összeállunk, akár még puszta kézzel is le lehet győzni a túlerőt, mert együtt bármire képesek lehetünk. Tudom, hogy hány gól távozott innen a nyáron, de engem az érdekel, hogy mindezt csapatként tudjuk majd pótolni. Alapelvem, hogy mindig a közösség erejében hittem, a maguktól megszédült emberek ugyanis lenyomják a többieket, én pedig azt vallom, hogy itt mindenkire szükség van, és senkit sem szabad elnyomni.”
Vezetőedzőnknek jobbulást kívánunk, a csapatnak pedig sok sikert! Szurkoljunk minél többen szerdán 17 óra 30 perctől a fiúknak a Füzesgyarmat elleni első hazai bajnokin. Vasárnap pedig 16 óra 30 perctől a szintén harmadosztályú Teskánd vendégeként kezdünk a Mol Magyar Kupa 1. fordulójában!
Hajrá, BVSC!
Léderer Ákos