Olimpiáig

Vezettünk, de a Honvéd nyerte a fővárosi rangadót

Vezettünk, de a Honvéd nyerte a fővárosi rangadót

A labdarúgó Merkantil Bank Liga 23. fordulójának nyitó mérkőzésén a Budapest Honvédot fogadta együttesünk a Szőnyi úton! A találkozót jól kezdte a BVSC és a vezetést is sikerült megszerezni, azonban Medgyes Zoltán duplájának is köszönhetően a Kispest fordított és 2-1-es sikerével elvitte a három pontot Zuglóból. 

Nézőcsúcsot döntöttünk vasárnap délután hazai pályánkon. A vendég szektor is megtelt a Kispest-táborral és a hazai oldalon szép számmal voltak kíváncsiak a két fővárosi csapat összecsapására. A mérkőzés kezdőrúgását klubunk világbajnok birkózója és szakosztályunk vezetője Kiss Balázs végezte el. A napsütéses, de hideg időjárásban kemény párharcokkal indult a találkozó és az elmúlt meccseken látott harcos BVSC futott ki a pályára. A 16. percben meg is érkezett az eredmény: a kezdőcsapatba visszatérő Vinícius ívelte fel a labdát, amit Batai csúsztatott be üres területbe, Kocsis Bence pedig egy átvétel után a felső sarokba bombázott, szépségdíjas góllal szereztük meg a vezetést! (1-0). A bekapott gól után a Honvéd vette át a játék irányítását és egy szép egyéni megmozdulásból érkezett is az egyenlítés. A 32. percben Medgyes Zoltán fordult le a középpályán majd a tizenhatoson kívülről vállalkozott lövésre, amely a jobb kapufa mellett vágódott a hálóba. (1-1) Az első játékrészben több gól már nem esett, így döntetlennel mentek szünetre a csapatok.

BVSC-s helyzettel kezdődött a második félidő is, Batai 16 méterről, laposan lőtte el a labdát, amely csak centikkel kerülte el a jobb alsó sarkot. Néhány perccel később újabb Medgyes gól következett, amellyel fordított a Honvéd: Egy kispesti felívelést hagyott lepattanni a BVSC-védelem, Kántor Kevin birtokba tudta venni a labdát a támadó harmadban, centerezésére pedig a duplázó csatár érkezett és közelről lőtt a hálóba. A gyorsan bekapott gólra sajnos nem tudott érdemben reagálni labdarúgócsapatunk, a vezetés pedig megnyugtatta a Honvédot, Feczkó Tamás csapata okosan bánt az idővel és nem engedte a BVSC akcióinak kibontakozását. A hajrában a csereként beszálló Kelement ütötték el a büntető területen belül, de a játékvezető nem látta szabálytalannak a vendégek szerelését, így egy jogosnak mondható büntető (újra csak) elmaradt a BVSC-meccsén, csapatunk így még mindig nem kapott tizenegyest az eltelt 23. forduló óta.

A végeredmény 2-1-es Honvéd siker, amivel a Kispest pontszámban utolérte a BVSC-t, a tabellán pedig meg is előzte. Csapatunk így a tizedik pozícióban van, négy pontra a kiesést jelentő 15. helytől. A következő fordulóban a listavezető Kisvárdához látogatunk, amely újabb sikerének köszönhetően már hét pontos előnnyel vezeti a Merkantil Bank Liga tabelláját. Szép volt, fiúk! Hajrá, BVSC!

Image

Elérhetőségek

Titkárság: +36 30 273 14 26

Uszodai pénztár: +36 30 528 0768

Konditerem: +36 30 019 5259

Sajtó / média: sajto@bvsc.hu

Adatvédelem

SimplePay