Egészen a döntőig menetelt Hámori Luca a csehországi Usti Nád Labemben megrendezett nemzetközi ökölvívótornán. A fináléban végül pontozással kikapott, de így is értékes skalpokat szerzett a viadalon.
Bár az ökölvívók idei fő világversenye a szeptemberi liverpooli világbajnokság lesz, de addig is fontos állomások várnak a magyar sportolókra. Ennek egyik kiemelt eseménye volt a csehországi Usti Nád Labemben megrendezett nemzetközi ökölvívótorna. A magyar csapat egy arany-, egy ezüst-, két bronzéremmel zárta a versenyt.
A BVSC-ből Hámori Luca is ott volt Csehországban, aki nagyon szép eredményeket elérve lépegetett előre. A világbajnoki és Európa-bajnoki döntős olasz Angela Carini elleni sikerrel kezdett, majd az amerikai Morelle McCane sem jelentett akadályt számára.
A fináléban végül szoros küzdelemben a belga Oshin Derieuw állította meg Lucát, akitől két éve az Európa Játékok elődöntőjében, valamint a tavaly Eb-n is kikapott.
„Nekem ez az ezüst most aranyat ér! Három kemény mérkőzést tudtam vívni, három kemény ellenfél ellen. Az idei évet nézve a szeptemberi vb a fő cél, illetve, addigra időzítjük a csúcsformát, de ez a verseny egy állomás volt előtte és egy remek lehetőség arra, hogy megnézzem, hol is tartok most jelenleg, hogy miként halad a felkészülésem. Elégedett vagyok a teljesítményemmel, mert mindhárom mérkőzésen kihoztam magamból a maximumot. Az, hogy egy ilyen erős mezőnyben ezüstérmet sikerült szereznem, számomra egy pozitív visszacsatolása az elmúlt hónapokban elvégzett munkának. Köszönöm szépen mindenkinek, aki szurkolt és támogatott, illetve köszönöm az edzőmnek, Régi Dánielnek a felkészítést, aki nélkül ez nem sikerülhetett volna. Nincs megállás, megyünk tovább hiszen hamarosan itt van a világbajnokság!” – értékelte sportolónk a versenyt.
Luca így idei harmadik versenyén is dobogóra állhatott. A következő állomás a júliusi magyar bajnokság lesz. Gratulálunk és további sok sikert kívánunk sportolónknak!