1142 Budapest, Szőnyi út 2.

A szív diadala - egyenlítettünk a döntőben!

A szív diadala - egyenlítettünk a döntőben!

Női röplabdacsapatunk szenzációs játékkal 3:0-ra legyőzte a Veszprémet az NB I döntőjének második mérkőzésén! Daróczi Gergely tanítványai ezzel kiegyenlítették a párharcot, jövő héten jöhet a mindent eldöntő harmadik meccs! A szombati találkozó után vezetőedzőnk, valamint centerünk, Hegyi Emese értékelt.

Síppal, dobbal és kis híján még nádi hegedűvel is készültek a szurkolók a döntő második felvonására, a BVSC Röplabdacsarnok csordulásig telt a 19 órás kezdésre. A zuglói lányok abban a tudatban léptek pályára, hogy egy vereséggel véget érhet a szezon. Ez azonban a legkevésbé sem nyomasztotta a csajokat és rögtön egy 6-0-ás kezdéssel rárúgták az ajtót a vendégekre. A kezdetben sok hibával játszó VESC viszont vissza tudott zárkózni, 13-11-nél időt is kért Daróczi Gergely. A rontott veszprémi nyitások (7!) mellett a BVSC-s sáncok végül meghozták az igen fontos szettgyőzelmet a mieink számára, Kökény Petra ütésével 25-23-mal hoztuk az első játszmát.

A blokkcsata aztán a második felvonásban is folytatódott, a bakonyiak pechjére Hegyi Emese uralta a pálya centrumát. 4-4 után gyorsan elhúzott a BVSC 9-5-re és később csak növelte előnyét. Rózsás-Vezsenyi Adrienn menetrendszerűen érkezett a pontos és erős ütésekkel, 1-esünk elképesztő játékkal rukkolt elő, és megmutatta klasszisát, nem csak ütéseivel, hanem sáncaival is. Adri mellett Kökény Petra is elkezdte gyártani a pontokat, 20-10-nél pedig a hazai közönség rá is számolta a tízet a vendégcsapatra. Ahogy az első szettet is, a másodikat is Kökény Minci pontja zárta, a zuglói expressz 19 perc alatt átszáguldott a Veszprémen (25-14).

A harmadik szett a hullámvasutazásról szólt, a játszma elején először vezetett a mérkőzésen Mészáros Péter együttese, de ekkor is gyorsan kapcsolt a BVSC és 5-2-re ellépett, jött is azonnal a vendég időkérés. 7-4-et követően aztán a Veszprém fordított, viszont Rózsás-Vezsenyi vezérletével ezúttal is visszavettük a vezetést. Sok hosszú labdamenet, és többször rendkívüli mezőnyözés jellemezte a játékot, a szurkolók egy igazi csemegét kaptak. A felek fej-fej mellett haladtak, a végjátékban aztán két meccslabdát is szerzett csapatunk, de 24-22 után komoly tartást mutatott a Veszprém, és nem csak kiharcolta a rövidítést, de 25-24-nél már a vendég együttes kezében volt a szettlabda. Azonban erre is volt válasza a mieinknek, és nem sokkal később Hegyi Emese pontjával 27-25-re megnyerték a játszmát, és ezzel 3:0-ra a mérkőzést is! A csajok egy feledhetetlen győzelemmel búcsúztatták az idei szezonra a BVSC Röpicsarnokot, ahol ebben a kiírásban nem találtak legyőzőre!

Hegyi Emese, center: "Nagyon vártuk, hogy hazai pályán játszhassunk, tudtuk, hogy a hazai közönség mellettünk lesz! Ebben a csarnokban nagyon jó meccseket játszottunk az egész év során, és most is eszméletlen volt! Aki kilátogatott, az egy hihetetlen színvonalas mérkőzést láthatott szép labdamenetekkel, nagyon jó megmozdulásokkal, de mindenek előtt egymásért küzdéssel! Mindenkinek volt egy jó pillanata, minden összeállt a pályán, és annyira jó volt! Pécsi Petrával mindig is megértettük egymást, jól működött ez a feladó-center kapcsolat, de én tényleg az egész csapatot emelném ki, amely most nagyon egyben volt. Meg sem fordult a fejünkben, hogy akár egy szettet is elbukhatnánk. Mindig tudtunk egy újat húzni, és felül tudtunk kerekedni az ellenfélen. A lélektani előny most nálunk van, egy ilyen meccs után megyünk Veszprémbe. Ezt kell tovább vinnünk!"

Daróczi Gergely, vezetőedző: "Ebben a mérkőzésben benne volt az egész szezonunk. Ez volt az utolsó hazai meccsünk, úgy jöttünk ma ide, hogy mindenki adjon ki magából mindent. Itthon nem kaptunk ki senkitől, illetve az, hogy folytatjuk a döntőt, az kellő motiváció kell, hogy legyen a lányoknak. Nagyon szépen felnőttek a feladathoz, hatalmas gratuláció az egész csapatnak, mert mindenki a saját tudásának legjavát nyújtotta, sőt, volt aki még azon túl is teljesített. Az akarat megvolt, és az idegeskedés, ami jellemző volt múlt héten, az most átcsapott egy pozitív "agresszióba", amit kértem tőlük a meccs előtt. Nagyon örülök neki, mert ez egy kiélezett ütközet volt, ahogy vártuk is, a végjátékokból pedig mi jöttünk ki jobban. Most az az első, hogy ünnepeljenek a lányok, érezzék jól magukat, és jövő héten újra kezdődik a munka!" 

Ezúton is hálásan köszönjük mindenkinek, aki kilátogatott a csarnokba és szurkolt a lányoknak a szezon során! Jövő hét szombaton Veszprémben zárul a döntő a harmadik összecsapással, ahol bajnokot avatnak az NB I-ben. Aki tud, jöjjön velünk a királynék városába, hozzuk haza az aranyérmet! HAJRÁ, BVSC!

NŐI RÖPLABDA NB I, DÖNTŐ, 2. MÉRKŐZÉS:

BVSC-ZUGLÓ - VEHIR-VESC - 3:0 (25-23, 25-14, 27-25)

A meccs legeredményesebb játékosai (BVSC): Rózsás-Vezsenyi Adrienn (24 pont), Hegyi Emese (13 pont), Kökény Petra (8 pont)

Image

Elérhetőségek

Titkárság: +36 30 273 14 26

Uszodai pénztár: +36 30 528 0768

Konditerem: +36 30 019 5259

Sajtó / média: sajto@bvsc.hu

Adatvédelem

SimplePay

Kiemelt szolgáltatásaink