Utoljára az U12-es kismini korosztály számára zárult az idény röplabdázóinknál. Méghozzá nem is akárhogyan, hiszen az I. osztály hatos döntőjében a második helyen zárt a BVSC!
Lányainkra a csoportkörben a Szeged és a Békéscsaba csapata várt. Kicsit idegesen kezdtünk, de sikerült kilábalni ebből és stabil játékkal mindkét ellenfelünket 2:0 arányban megvertük, így csoportelsőként jutottunk tovább a legjobb négybe.
A döntőért az UTE csapatán keresztül vezetett az út. Nehezen indult az eleje, de az elképesztő küzdeni akarásnak köszönhetően sikerült 2:0-ra megverni a házigazdát. A fináléban a Vasas csapata várt ránk. A fáradtság látszott rajtunk, így ellenfelünk nyerte az első játszmát. A második szettben rendeztük sorainkat és sikerült kiegyenlíteni. Jöhetett a mindent eldöntő utolsó játszma. Ellenfelünk tudott rátenni egy lapáttal, így megérdemelten nyerte meg az országos bajnokságot. A mieink viszont egy szépen csillogó ezüstéremmel gazdagodtak!
„Nagyon kimerítő napon vagyunk túl. Az, amit a lányaim kitettek azt asztalra, az valami egészen elképesztő. Titkon bíztam benne, hogy a legjobb négybe sikerül majd valahogy bejutnunk, de arra nem számítottam, hogy szettveszteség nélkül a döntőig menetelnünk. Nagyon egységesek voltak a lányok, és küzdöttek, nem adták fel. Hálásan köszönöm nekik ezt a csodás évet, mert nekem ez az ezüstérem felér egy arannyal. Az, hogy nekem van a második legjobb U12-es csapatom az országban, rendkívül nagy büszkeséggel és boldogsággal tölt el. Nem tudom szavakba önteni, hogy mennyire büszke vagyok rájuk. Nagyon köszönöm nekik, hogy egy ilyen csodálatos évet adtak nekem!” – értékelt a csapat edzője, Halmai Krisztián.
Gratulálunk a lányoknak és a szakmai stábnak! Büszkék vagyunk mi is rátok! Hajrá, BVSC!