Olimpiáig

Csúcsrangadó vár röplabdázóinkra a TFSE ellen

Csúcsrangadó vár röplabdázóinkra a TFSE ellen

Vasárnap este a listavezető TFSE vendégei lesznek röplabdázóink az NB I-ben. A BVSC-Zugló a tabella második helyéről várhatja a rangadót, amely akár az alapszakasz első helyét is jelentősen befolyásolhatja majd.

Apróságok dönthetnek a főszereplők szerint a női röplabda NB I vasárnapi csúcsrangadóján! Daróczi Gergely vezetőedzőnk és játékosunk, Szerencsés-Miklai Zsanett elárulta, hogy szeretnék megismételni az őszi teljesítményt a TFSE ellen, amikor 3:0-ra nyertünk, de mint akkor, most is szoros szettekre számítanak. A sikerhez pedig elengedhetetlen lesz, hogy fejben is mindenki ott legyen a pályán.

„Én úgy gondolom, hogy mint a múltkor, úgy most is apróságok dönthetnek. Ott is a végjátékokban egy-egy labdamenetben dőlt el minden. Én nem gondolom azt, hogy bármelyik csapat is hagyni fogja a másikat, hogy úgy menjen bele egy végjátékba egy 20 pont feletti végjátékba, hogy 5-6 pontos előnye legyen vagy hátrányban legyen éppenséggel. Mi készülünk és abban bízom, hogy a fejek megint rendben lesznek, mint az első meccsen” – tekintett előre vezetőedzőnk.

Bővebb nyilatkozatok youtube-csatornánkon találhatóak!

Buzdítsuk a lányokat vasárnap 18 órától minél többen a lelátóról a Dr. Koltai Jenő Sportközpontban! Hajrá, BVSC!

Image

Elérhetőségek

Titkárság: +36 30 273 14 26

Uszodai pénztár: +36 30 528 0768

Konditerem: +36 30 019 5259

Sajtó / média: sajto@bvsc.hu

Adatvédelem

SimplePay