Csütörtökön bajnokok lehetnek röplabdázóink

Csütörtökön bajnokok lehetnek röplabdázóink

Amennyiben két szettet nyernek női röplabdázóink a Szeged vendégeként, akkor már biztosan a Keleti csoport élén végeznek a mieink. Daróczi Gergely tanítványai viszont szeretnék megtartani hibátlan mérlegüket a bajnokságban!

Már csak két forduló van hátra a női röplabda NB II Keleti csoportjának felsőházából és jó ránézni a tabellára, hiszen a BVSC-Zugló vezeti a bajnokságot öt ponttal megelőzve a Szegedet. Remélhetőleg nem lesz veszélyben az első hely, de a csapat szeretné ezt már csütörtökön bebiztosítani. Eddig háromból háromszor a mieink diadalmaskodtak a Tisza-parti együttes ellen ebben a szezonban.

„A bajnokság előtt azt mondtam a lányoknak, hogy a Szegedet négyből legalább háromszor kell legyőznünk ahhoz, hogy megnyerhessük a Keleti csoportot. Ezt már teljesítettük, de természetesen nyerni megyünk most is. Ugyanis szeretnénk lezárni már most az első hely kérdését. Továbbá a legjobban itt tudunk majd készülni a Veszprém elleni döntőre, mind abban a tekintetben, hogy kiélezett meccsre van kilátás, továbbá a hangulatában is. Jó a hangulat a csapatnál, így bizakodva várjuk az összecsapást” – nyilatkozta honlapunknakDaróczi Gergely vezetőedzőnk.

Lesz két hiányzó a Szeged elleni mérkőzésen, de a többiek már reggeltől együtt lesznek, így közösen hangolódnak majd a 18 órakor kezdődő összecsapásra.

Sok sikert kívánunk a csapatnak! Hajrá BVSC!

Hasonló cikkek

Újabb nagy veszteség

Újabb nagy veszteség

Röplabdás május

Röplabdás május

Image

Elérhetőségek

Titkárság: +36 1 273 1426

Uszodai pénztár: +36 30 528 0768

Konditerem: +36 30 019 5259

Sajtó / média: sajto@bvsc.hu

Adatvédelem

SimplePay