Olimpiáig

Továbbjutott csapatunk a Magyar Kupában - jöhet az Újpest!

Továbbjutott csapatunk a Magyar Kupában - jöhet az Újpest!

Sikerrel vette az akadályt női röplabdacsapatunk a Magyar Kupa selejtezőjében, így bejutott a sorozat nyolcaddöntőjébe. Daróczi Gergely tanítványai 3:0-ra nyertek az NB II-es Közgáz - Corvinus ellen. Ezzel az is biztossá vált, hogy a BVSC a legjobb 16 között az Újpest Extraligás együttesét fogadja majd a Szőnyi úton! A meccs után vezetőedzőnk értékelt.

Remek hangulatban kezdődött az összecsapás, az eddigi jó formáját pedig átmentette a BVSC, amely már az első néhány labdamenet után 6-1-re vezetett. A bátortalannak abszolút nem nevezhető hazai alakulat is jól játszott, és fel is zárkózott 8-6-ra. Ekkor azonban ritmust váltott csapatunk, és elhúzott hat ponttal. 14-9 után még egy 6-0-ás sorozattal jelentkeztek a zuglói lányok, és végül 25-10-zel abszolválták az első játszmát.

A második szett eleje szorosabban alakult (4-3), de az irányítást nem engedte ki a kezéből Daróczi Gergely együttese, és hamar 11-5 állt az eredményjelzőn a BVSC javára. A játszma második felében itt is kijött a két csapat közötti minőségbeli különbség, és a mieink zsinórban öt pontot szerezve gyakorlatilag eldöntötték a szett sorsát, ami 25-13-as vendégsikerrel zárult.

A harmadik felvonásra már jó néhány helyen belenyúlt a pályán lévő hatosba Daróczi Gergely vezetőedző, de ez nem változtatott sokat a játék képén. A játszma első felében állandósult az 5-6 pontos előny, majd erre rátéve még egy lapáttal már csak a számszerű eredmény volt a kérdés (20-9). A hazaiak utolsó erőtartalékaikat is felhasználták (és néhány BVSC-hibát), és egészen 24-18-ig zárkóztak. A BVSC azonban negyedik meccslabdáját már kihasználta, és 3:0-ra, esélyeshez méltóan megnyerte a találkozót. A selejtezős sikerrel csapatunk bejutott a Magyar Kupa nyolcaddöntőbe, ahol (az elmúlt két évhez hasonlóan) ezúttal is Extraligás ellenfelet láthat vendégül, az Újpestet. Az összecsapás időpontjára később derül fény. A Közgáz elleni meccs után vezetőedzőnk értékelt:

"Természetesen elégedett vagyok a lányok teljesítményével. Teljesen más akklimatizálódni ezekhez a körülményekhez, egymeccses kupapárharcot játszani, ezeknek mindig sajátos hangulata van. Az első szett felétől átvettük az irányítást, és az történt a pályán, amit szerettünk volna. Persze, be lehetett volna fejezni előbb, de a győzelem nem forgott veszélyben. Annak örülök, hogy tudott mindenki játszani, és megbeszéltük azokat a hullámvölgyeket, amik az első két bajnokin még elő-előfordultak, ezekből egyre kevesebb van. Ami a Kupát illeti, most mi leszünk az üldözők, az Újpest pedig az üldözött úgymond, de hazai pályán úgy, mint tavaly a Békéscsaba ellen, vagy két éve a Vasas ellen, mindent meg fogunk tenni, hogy minél tovább magas szinten röplabdázzunk egy Extraligás ellenféllel szemben. Tavalyelőtt majdnem volt szettgyőzelem, tavaly egy másfél szett volt, remélem idén ezt egy kicsit tovább ki tudjuk tolni."

Csapatunk legközelebb november elsején a Szőnyi úton fogadja a Tatabánya együttesét az NB I-ben.

 

Női Magyar Kupa selejtező

Közgáz - Corvinus - BVSC-Zugló 0:3 (10-25, 13-25, 18-25)

Image

Elérhetőségek

Titkárság: +36 30 273 14 26

Uszodai pénztár: +36 30 528 0768

Konditerem: +36 30 019 5259

Sajtó / média: sajto@bvsc.hu

Adatvédelem

SimplePay