Hat BVSC-s úszónk lehet ott a vb-n

Hat BVSC-s úszónk lehet ott a vb-n

A Magyar Úszó Szövetség kihirdette a februári dohai világbajnokságon szereplő medencés csapatot. Így eldőlt, amit már eddig is sejteni lehetett, hogy egyéniben négy, a váltókban pedig további két sportolónkért szoríthatunk!

Remekül sikerült a tavaly nyári fukuokai világbajnokság úszóink számára, hiszen ki ne emlékezne rá, hogy Kós Hubert 200 méter háton aranyérmes lett, míg Kovács Benedek ugyanezen a távon ötödikként zárt. Illetve rajtuk kívül is több döntős szereplés volt a BVSC-s úszóktól. Azt már tudtuk, hogy az Egyesült Államokban Bob Bowman irányításával készülő Kós kihagyja a februári dohai vb-t, hogy teljesen az olimpiára tudjon koncentrálni.

A többiek viszont ott lesznek Katarban és mindannyian jó előjelekkel várhatják a vb-t, ahol több számban is esélyesek a döntőre úszóink. Németh Nándor fő száma a 100 méter gyors mellett 200-on indul, és utóbbin is szeretne olimpiai A-szintet úszni. Kovács Benedek 100 és 200 háton is rendelkezik párizsi szinttel, de előbbin lecsúszott a hazai rangsorban a harmadik helyre, így ezen szeretne mindenképp javítani. Holló Balázs tavaly döntőt úszott 400 méter vegyesen, de neki még nincs olimpiai kvalifikációs ideje, így számára most ez a legfontosabb, de 200 vegyesen is indul. A hölgyeket pedig Késely Ajna képviseli a BVSC-től egyéniben. Ő már 400 és 800 méter gyorson is rendelkezik szinttel, de célja, hogy 1500-on is elérje ezt. Jó előjel lehet számára az ezen a távon országos csúccsal megszerzett rövid pályás Eb-bronzérem decemberből.

Továbbá rajtuk kívül Békési Eszter a vegyes váltókban, míg Mészáros Dániel a 4x100-as férfi gyorsváltóban lesz érdekelt.

Úszóink szombaton edzőtáborba utaznak és onnan már Dohába mennek majd tovább. Közben közösségi média felületeinken a vb előtt rövid videókkal vezetjük majd fel a világversenyt sportolóink szempontjából. Sok sikert kívánunk nekik!

Fotó: World Aquatics

Image

Elérhetőségek

Titkárság: +36 30 273 14 26

Uszodai pénztár: +36 30 528 0768

Konditerem: +36 30 019 5259

Sajtó / média: sajto@bvsc.hu

Adatvédelem

SimplePay