Június 26. és 28. között a felvidéki Somorján rendezték az úszók U23-as Európa-bajnokságát! A kontinenstornára hét úszót delegált klubunk a magyar csapatba, akik közül Pádár Nikolett, Török Dominik és Mészáros Dániel Európa-bajnokként térhetett haza. Nincs megállás azonban az úszósportban, hamarosan kezdetét veszi az ifjúsági Eb is, amelynek a helyszíne szintén Somorja lesz! A BVSC úszóinak edzője, Nagy Péter is elmondta gondolatait a versenyek kapcsán!
Hét BVSC-s úszóval - Békési Eszter, Kós Olivér, Magda Boldizsár, Mészáros Dániel, Pádár Nikolett, Szabó-Feltóthy Eszter, Török Dominik - vágott neki a magyar válogatott az U23-as tornának Somorján, amely az utolsó jegyzett verseny volt a szingapúri világbajnokság előtt, ahol megúszhatták a szintidőket a versenyzők.

Az Eb első napján rögtön két magyar arany született, ráadásul egy számban! Pádár Nikolett Ábrahám Minnával vívott nagy csatát, végül 1:56.03-as idővel egyszerre csaptak a célba a lányok, így mindketten aranyérmesek lettek 200 gyorson! A BVSC-s különítményből Szabó-Feltóthy Eszter 200 méter vegyesen zárt hatodikként, míg a 4x100-as mix vegyes váltónk Békési Eszterrel, valamint délelőtt Magda Boldizsárral, délután Mészáros Dániellel versenyezve lett negyedik.

A kontinensviadal második napján három éremmel gazdagodtak sportolóink! 400 méter vegyesen a nőknél és a férfiaknál is kibéreltük a dobogó harmadik fokát. Előbbieknél Szabó-Feltóthy Eszter (4:47.23), míg utóbbiaknál Török Dominik (4:15.17) zárt harmadikként! Továbbá az úgynevezett csillagszóró (kieséses) futamban 50 méter gyorson Pádár Nikolett lett ezüstérmes. Békési Eszter (1:08.98) is döntős volt, ő nyolcadikként csapott célba 100 mellen.

Remekül sikerült a zárónap az U23-as úszó Európa-bajnokságon! Török Dominik hatalmas hajrával, a 8-as pályáról megnyerte a 200 méteres vegyes (2:00.00) fináléját! Míg a mix 4x100-as gyorsváltóban Pádár Nikolett és Mészáros Dániel is tagja volt az aranyérmes kvartettnek! Érdemes még kiemelni Niki 4. helyét 100 gyorson, Békési Eszter pedig 200 mellen végzett ugyanezen a helyen. Szabó-Feltóthy Eszter tegnapi bronzérme után 200 háton lett ötödik!
Nagy Péter így értékelte az Eb-t a verseny után:
"Az elvárásoknak megfelelően szerepelt a csapat. Pádár Niki teljesítménye kiemelkedőnek mondható, mivel több egyéni csúcsot is úszott, ami ebben az időszakban még nem volt elvárható. Kiváló gyakorlás és teszt volt a világbajnokság előtt. Török Dominik is nagyon jól teljesített, neki viszont nem sikerült javítania az egyéni legjobbján. Vb-szinttel rendelkezik, viszont csak a harmadik legjobb idő az övé 200 és 400 vegyesen is. Mészáros Dániel aranyat nyert a váltóval és várhatóan utazhat a vb-re is. Szabo-Feltóthy Eszter érmes volt 400 vegyesen, viszont a 200 hát nem sikerült a legjobban számára. Biztatóan úszott, reméljük a vb-re még jobb állapotba kerül. Békési Eszter és Magda Boldizsár a mix vegyes váltóval szerezte meg a negyedik helyet, ami szintén szép teljesítmény. Kós Olivér első nemzetközi válogatott versenyén debütált, közel volt a döntőhöz 100 és 200 háton is. Az ifi Európa-bajnokságra három versenyzőnk megy: Zámbori Hanna, Rácz Zsombor es Bagi Zoltán. A fiúktól alap elvárás, hogy az első hatba kerüljenek, Hannától pedig egy középdöntőt várunk."
Az U23-as Eb-n szerepelt sportolóinknak és edzőiknek gratulálunk! A junioroknak pedig sok sikert kívánunk!