A mai napon ünnepli hetvenegyedik születésnapját klubunk örökös bajnoka, Bóbis Ildikó.

Az olimpiai bajnok birkózó, Bóbis Gyula lánya 1957. október 14-én lett a BVSC versenyzője. Az edzői Nagy Árpád, Hatz József és Lukovich István voltak, majd 1965-ben a legendás Bay Bélához került.

Bóbis Ildikó első sikere egy 1958-as háziversenyen elért harmadik helyezés volt, de 1961-ben már I. osztályú vívó volt, és 1964-től állandó résztvevője a tatai edzőtáboroknak is. 1966-ban a világbajnokságra is benevezték, ahol újoncként egyéniben harmadik, csapatban pedig második lett. Sokan legyintettek, mondván, csak szerencséje volt, ám egy évvel később a montreali vébén megfejelte ezt a bravúrt, egyéniben harmadik lett, sőt csapattal világbajnoki címet szerzett. A döntőben a nagy rivális szovjetek ellen a győztes találatért ő vívott. Az egylámpás tusért közel tíz percet dolgozott. A csarnokot pedig majd szétvetette a kinti magyarok hangorkánja. Ám 1968-ban a mexikóvárosi olimpián a szovjetek visszavágtak, így Ildikóéknak meg kellett elégedniük a második hellyel. Aztán 1969-ben megszületett a lánya, Ildikó, ezért másfél évet kihagyott. A bécsi világbajnokságról egy csapatezüsttel tért haza, majd következett a müncheni olimpia, ahol csapatban és egyéniben is ezüstérmes lett.  Ez volt az olimpia, ahol taroltak a BVSC-vívók, Fenyvesi Csaba, Erdős Sándor, Kamuti Jenő, Kamuti László, Bóbis Ildikó, Gerevich Pál. Bóbis Ildikó 1973-ban ismét csapatvilágbajnok lett, majd 1974-ben, Grenoble-ban, pályafutása csúcsán egyéni világbajnoki címet szerzett, a csapat pedig újból ezüstérmes lett. 1975-ben Budapest adott otthont a világbajnokságnak, ahol egy egyéni harmadik és egy csapat második hely jött össze, míg az 1976-os montreali olimpián egyéniben ötödik, csapatban pedig harmadik lett. Utolsó világbajnokságán, Buenos Airesben egyetlen magyarként még döntőbe jutott, ám innentől kezdve már csak hazai versenyeken indult. Gergely fia 1978-ban született meg, majd három évvel később kislánya, Ágnes is. A vívást 1985-ben hagyta abba. Utána még néhány évig edzőként dolgozott a klubnál, ám 1993 óta már csak elvétve járt a Madách körúti, majd a Szőnyi úti vívóteremben.

„Egy több mint százéves egyesülethez tartozni nagyon nagy szó, és arra különösen büszke vagyok, hogy néhány sikerrel magam is hozzá tudtam járulni a gazdag eredménylistához” – mondta egyszer egy interjúban szeretett klubjáról.

Mi pedig csak annyit tehetünk hozzá, hogy Bóbis Ildikó sikereire mindig is nagyon büszkék leszünk, és ezúton szeretnénk sok boldogságot kívánni neki!