Klubunk egykori kiválósága, dr. Kamuti Jenő kétszeres olimpiai ezüstérmes, világbajnok tőrvívó – és nem mellesleg a Nemzet Sportolója – a napokban Magyar Örökség Díjban részesült. A magyar Vívó Szövetség alelnöke, illetve a hazai és a Nemzetközi Fair Play Bizottság elnöke a Magyar Tudományos Akadémia Dísztermében vehette át a megtisztelő elismerését.
A Magyar Örökség Díjat negyedévente azok a személyek és intézmények kapják, akik tevékenységükkel, pályafutásukkal és eredményeikkel a magyar kultúra, gazdaság, sport és tudomány eredményeit gazdagították. Az indoklás szerint „Kamuti Jenőt a vívó pályafutása tette halhatatlanná és világszerte ismertté, elismertté”. Két évtizeden keresztül volt a tagja a magyar vívóválogatottnak, tíz évig elnökként irányította a Magyar Vívó Szövetség munkáját, és immár 28 esztendeje tagja a Magyar Olimpiai Bizottság elnökségének is. 1977-ben UNESCO Fair Play-díjjal ismerték el példamutató pályafutását.
A 81 esztendős sportdiplomata hamarosan Mexikóvárosba utazik, hogy egykori olimpikontársaival közösen felkeresse az 1968-as olimpia helyszíneit. Ahol klubunk versenyzőjeként első olimpiai ezüstérmét szerezte.
Fotó: MVSZ


