Szenzációs ezüstérem a vívó Eb-n

Szenzációs ezüstérem a vívó Eb-n

A női kardcsapat számára fontos verseny volt a düsseldorfi Európa-bajnokság az olimpiai kvalifikáció szempontjából. A lányok remekül szerepeltek, hiszen a Pusztai Lizával felálló válogatott ezüstérmet nyert a kontinenstornán!

Tizenöt együttes indult Németországban, hogy minél több pontot gyűjtsön az olimpiai kvalifikáció szempontjából is nagyon fontos versenyen. A mieink Fehéroroszország ellen kezdtek, és szerencsére meg is lett a siker, 45:40-re nyertek Pusztai Lizáék.

A nyolc között már keményebb rivális következett. A tavalyi ezüstérmes Ukrajna ellen 40:36-ra a magyarok vezettek, ám az utolsó párban Lizával szemben fordított az egyéniben győztes, ráadásul háromszoros világ- és hatszoros Európa-bajnok Olha Harlan 44:42-re. Ám ifjúsági olimpiai bajnokunk innen is legyőzte a szakág klasszisát, így bejuttatta a csapatot az elődöntőbe.

Ahol a világbajnoki címvédő Franciaország sem ígérkezett könnyebb falatnak. Az utolsó két pár előtt 35:29-es hátrányunk volt, ám Márton Anna egy remek 11:4-es sorozattal fordított. Ismét Liza volt a záróember, ezúttal a riói olimpián bronzérmes Manon Brunet állt vele szemben a páston. 18 éves sportolónk azonban nem illetődött meg és remek vívással 45:40-re hozta a mérkőzést.

A fináléban végül az oroszok nyertek 45:34-re, de nagyon szépen csillog ez az ezüstérem, hiszen ezzel a remek eredménnyel női csapatunk nagyon értékes pontokat szerzett a tokiói olimpiai kvalifikációs úton.

„Reggel elég kedvetlenül ébredtem, nem sok jó dolog történt velem az elmúlt napokban, ráadásul előző este a kezemre csuktam az ajtót… Aztán ahogy pástra léptem, minden bajom elmúlt, élveztem a vívást, élveztem, hogy egy csapatot alkotunk. A befejezéseknél Harlantól jobban tartottam, mint Brunet-től, annak ellenére, hogy az ukránnal szemben volt nagyobb előnyöm. Boldog vagyok, hogy mindkétszer sikerült. Jöhet a budapesti világbajnokság, és ki fogunk együtt jutni az olimpiára” – nyilatkozta Pusztai Liza a szövetség honlapjának.

„A fehérorosz csapat ellen kicsit döcögősen indult a vívás a nap elején a lányoknak. Utána viszont szerencsére az utolsó meccsre, annak is az utolsó három körére sikerült felpörögni és fantasztikus vívással megfordították a párharcot a friss Európa-bajnokkal felálló Ukrajna ellen. Ezt követően jöttek a tavalyi világbajnok franciák. Ahol magabiztosak voltak a lányok és a hajrának köszönhetően kerültünk a döntőbe, ahol úgy érzem, hogy a végére kicsit elfáradtak a lányok” – nyilatkozta honlapunknak a verseny után Liza edzője, Bódy Benjámin.

 

Fotó: hunfencing.hu

Image

Elérhetőségek

Titkárság: +36 30 273 14 26

Uszodai pénztár: +36 30 528 0768

Konditerem: +36 30 019 5259

Sajtó / média: sajto@bvsc.hu

Adatvédelem

SimplePay