Bár jól kezdett a BVSC-Manna ABC a női vízilabda OB I döntőjének első felvonásán és bő egy negyeden át tartotta a lépést a jóval esélyesebb Ferencvárossal, ezt követően a címvédő magabiztosan nyert 15-8-ra. Folytatás vasárnap, a Szőnyi úton!
Nagy nap volt a BVSC életében 2026. május 21-e, hiszen legutóbb 9 éve játszhatott klubunk bajnoki döntőt. Így mindenképp értékelnünk kell azt, hogy eddig eljutott ez a csapat, hatalmas bravúrt bemutatva az UVSE búcsúztatásával. Béres Gergely tanítványai azonban nem feltett kézzel érkeztek a fináléba a jóval esélyesebb Ferencváros ellen. Remek védekezéssel álltuk a címvédő támadásainak az útját az első negyedben. Sőt, a gólszerzéshez is közelebb jártunk, de Lendvay ötméterese és Pőcze távoli lövése is a kapufán csattant.
Aztán két perccel az első negyed vége előtt végül korábbi játékosunk, Farkas villant, aki a bal alsóba lőtt, vezetéshez juttatva az FTC-t. Dobi azonban válaszolni tudott erre és hasonlóan, csak a jobb alsóba talált be, így 1-1-es döntetlenről indulhatott a második negyed.
Sajnos itt a zöld-fehérek megmutatták, hogy mennyi klasszis játékos alkotja a keretüket. Előbb Ortiz lőtt kintről egy szép gólt, majd egy lefordulást követően Leimeter maradt üresen a kapunk előtt. Támadásban pedig nem találtuk a kulcsot az egyre jobban záró hazai reteszhez. Ortiz aztán fórból is megvillant és a blokkon megpattanó labda a kapunkban kötött ki. Aztán a centerben feltűnő Dobi által kihasznált emberelőnyt Mucsy használta ki, megtörve a gólcsendünket. Sőt, vezetőedzőnk időkérése után emberelőnyben támadhattunk a mínusz egyért. Sajnos ez nem sikerült, az FTC pedig ismét rálépett a gázpedálra és a nagyszünetben 5-2-re vezetett.
A fordulást követően rögtön az első támadásból Kurucz-Gurisatti ötméteresből növelte tovább az előnyüket. Bár volt esélyünk a zárkózásra, de több emberelőnyt is kihagytunk, ezt pedig megbosszulták a házigazdák és tovább nyílt az olló. A harmadik negyed hajrájában Dömsödi, Gorter és Mucsy is betalált a BVSC részéről, de az eredményjelzőn így is 12-5-ös zöld-fehér előny állt.
Az utolsó felvonásban így már csak a különbség volt a kérdés. Schmuck több szép védést is bemutatott, de végül 15-8-ra diadalmaskodott a Fradi. Megyünk tovább, hiszen vasárnap 16 órától a Szőnyi úton fogadjuk riválisunkat!
Mindent bele lányok! Hajrá, BVSC!
Női vízilabda OB I, döntő, 1. mérkőzés
FTC-Telekom–BVSC-Manna ABC 15-8 (1-1, 4-1, 7-3, 3-3)
Gólszerzőink: Gorter 3, Mucsy 2, Dobi, Nagy, Dömsödi


