E.ON Férfi OB I: győzelmével előnyben a Vasas

E.ON Férfi OB I: győzelmével előnyben a Vasas

Az E.ON Férfi OB I elődöntőjének első mérkőzését 14-11-re a Vasas nyerte, így az angyalföldiek kerültek előnybe a 7 pontig tartó párharcban. Folytatás, pénteken, hazai medencében!

Az elődöntő első mérkőzése villámgyors gólváltással indult. Előbb a házigazda, Slobodan Nikics együttese váltotta gólra az első támadását - létszámfölényben Gábor Lőrinc volt eredményes -, majd nem sokkal később Gyárfás Tamás egalizált, ugyancsak előnyben. Egy perccel később Burián Gergely tüzelt akcióból, Bedő Krisztiánt pedig cserével kiállították a harmadik minutumban. Az ötödik percben Mészáros Mátyás talált be akcióból, majd a BVSC is elveszítette meghatározó kulcsemberét, akárcsak Bedőt, Csacsovszky Eriket is cserével állították ki a játékvezetők. Az első játékrészt Vasas-dupla zárta az utolsó minutumban, Burián Gergely és Zerinváry Lóránd góljaival 4-2-es hazai vezetés mellett ért véget az első periódus.

A második negyedet válogatott centerünk, Kovács Péter fórgólja nyitotta, melyre két Vasas gól volt a válasz, Burián Gergely önmaga harmadik, csapata ötödik találatát szerezte, majd feliratkozott a gólszerzők közé Konarik Ákos is. A folytatásban felváltva záporoztak a találatok, Gyárfás Tamás előnygóljával zárkózott Kemény Kristóf együttese, ám ismét érkezett Burián Gergely, aki már negyedjére járt túl a védők eszén és talált be Gyapjas Viktor kapujába. A túloldalon Gyárfás Tamás villant újfent - löketére ezúttal Dedovic Nikola válaszolt -, míg Gál Dávid akciógóljára Batizi Benedek felelt, 9-6.

Nagyszünet után négy percet kellett várni a következő találatra, a gólcsendet Konarik Ákos törte meg, akciógóljával pedig már közte négy volt az állás. A túloldalon Tátrai Dávid fórban szépített, azonban a házigazdák hetese, Lakatos Soma visszaállította a négygólos differenciát, Sélley Rauscher Domonkos pedig ötgólosra növelte a különbséget. A harmadik részeredményt a Burián Gergelyhez hasonlóan feltartóztathatatlannak bizonyuló Gyárfás Tamás állította be, 12-8.

Míg a harmadik etapban a vendéglátó, a negyedik negyedben a vendégegyüttes nyitotta meg a gólcsapot, ezúttal Mészáros Csaba használta ki és váltotta gólra a csapata emberelőnyét. Nem örülhetett azonban sokáig a zuglói kispad, hiszen Gábor Lőrinc akciógóljával rögtön az ellentámadás végén betalált a Vasas. Pár perccel később fivére, Mészáros Mátyás találata sem maradt megválaszolatlanul, fórgóljára Batizi Benedek felelt. Három minutummal a mérkőzés vége előtt Gyárfás Tamás megszerezte ötödik gólját, és beállította a 14-11-es hazai győzelemmel záruló végeredményt. Ez azt jelenti, hogy a 7 pontig tartó párharban a Vasas került előnybe (6-3).

E.ON Férfi OB I Osztályú Országos Bajnokság – Rájátszás - Elődöntő - 1. mérkőzés
Budapest - Császár-Komjádi Béla Sportuszoda, 2024.05.08.

VASAS PLAKET - BVSC-ZUGLÓ 14-11 (4-2, 5-4, 3-2, 2-3)
Vezette: Ercse Norbert, Kollár György.

VASAS PLAKET: Lévai M. - Dedovic N. 1, Randelovic S., Gábor L. 2, Burián G. 4, Konarik Á. 2, Bátori B. Csere: Tasi D., Sélley Rauscher D. 1, Lakatos S. 1, Bedő K., Batizi B. 2, Zerinváry L. 1. Vezetőedző: Slobodan Nikic.

BVSC-ZUGLÓ: Gyapjas V. - Tátrai D. 1, Mészáros M. 2, Csacsovszky E., Csacsovszky A., Gyárfás T. 5, Horváth Á. Csere: Csapó M., Mészáros Cs. 1, Kovács P. 1, Gál D. 1, Bundschuh E., Balogh B. Vezetőedző: Kemény Kristóf.

Gól - emberelőnyből: 9/5, ill. 11/6.
Gól - büntetőből: 0/0, ill. 1/0.
Kiállítás cserével: Bedő Krisztián, ill. Csacsovszky Erik.

Jegyzőkönyv

Image

Elérhetőségek

Titkárság: +36 30 273 14 26

Uszodai pénztár: +36 30 528 0768

Konditerem: +36 30 019 5259

Sajtó / média: sajto@bvsc.hu

Adatvédelem

SimplePay