Férfi vízilabdacsapatunk egy győzelemmel, egy döntetlennel és egy vereséggel zárta a Magyar Kupa-selejtezőjét, így nem jutott tovább a negyeddöntőbe. Fiatal együttesünk nem sokat pihenhetett, hiszen szerdán rajtol a bajnokság.
A Magyar Kupa szentesi selejtezője előtt bízhattunk benne, hogy az első helyen végez csapatunk a csoportjában és bejut a negyeddöntőbe, de Szűcs Levente vezetőedzőnk már korábban elárulta, hogy inkább még a felkészülés részeként tekint erre a sorozatra. Mivel több fiatal játékosunk is most került fel a felnőtt együtteshez, így számukra még kell egy kis idő, míg felveszik a ritmust. Ennek ellenére az első mérkőzésen az AVUS ellen 12-9-re nyertek a fiúk, köszönhetően Pásztor Mátyás hat góljának és a második félidőben nyújtott jó teljesítménynek.
„Nagyon hullámzó és nyögvenyelős mérkőzés volt, Pásztor Matyi vezéregyéniség volt, és amikor kellett betalált. Szerencsére volt mellette még 2-3 játékos, akik mezőnyben nagy munkát végeztek. Továbbá Papajo is feltornázta magát 60 százalékig, így végül a vártnál nagyobb arányú győzelmet arattunk a bajnokság első fordulójának ellenfelével szemben” – nyilatkozta vezetőedzőnk vízilabda szakosztályunk honlapjának.
Vasárnap este a Szentes várt a mieinkre, ahol 7-5-re is vezettek már a házigazdák, de egyenlített a BVSC, így 7-7-es döntetlennel zárult a találkozó.
„Szinte végig mi mentünk az eredmény után. Zsolt stabilan védett, sok olyan szituáció volt, amit szépen megjátszottunk, csak a befejezést nem sikerült gólra váltani. A fiatalok sokat játszottak, ezért úgy gondolom, felértékelődik ez a döntetlen. Nagyon nehéz ellenfél lesz a bajnokságban a Szentes. Szerintem igazságos döntetlen született” – árulta el Szűcs Levente.
A hétfői zárófordulóban az UVSE sajnos ezúttal megtréfálta csapatunkat és a 9-5-ös győzelmük azt jelenti, hogy ők jutottak tovább a csoportból a negyeddöntőbe.
„Mind a két oldalon jó kapusteljesítmény volt, sok helyzet maradt ki. Aztán az UVSE egy-két ilyen helyzetből betalált, mi viszont nem. Frissebbek voltak, mint mi. Tudom, hogy nehéz szezon lesz, de ennél több kell az idősebb és a fiatalabb játékosaimtól is, tisztelet a kivételnek. Minden más, ami a meccs után hangzott el, az meg ránk tartozik. Szerdán bajnoki forduló, hajrá előre” – zárta értékelését a szakember.
Együttesünk az OB I szerdai 1. fordulójában Szombathelyre utazik, ahol a Magyar Kupában már legyőzött AVUS lesz az ellenfél, majd szombaton 17 órától a Szentest fogadjuk a Szőnyi úton.
Sok sikert kívánunk a csapatnak! Hajrá BVSC!