Négybe jutást érő, értékes győzelmet arattak Újbudán vízilabdázóink

Négybe jutást érő, értékes győzelmet arattak Újbudán vízilabdázóink

Kemény Kristóf együttese Csacsovszky Erik vezérletével egy fordulatos és izgalmas mérkőzésen aratott nagyon fontos, 12-10-es győzelmet az OSC ellen. Csapatunk ezzel a sikerrel matematikailag is bebiztosította a helyét a legjobb négyben!

A találkozót a vendéglátó újbudaiak kezdék jobban, Szalai Péter akciógóljával és Simone Rossi fórgóljával a negyedik percben már 2-0-ra vezetett a házigazda. Az első játékrész második felében aztán megrázta magát és megérkezett a meccsbe Kemény Kristóf együttese is. Gál Dávid létszámfölényben szerzett találtával, valamint Csacsovszky Erik szabaddobásgóljával egalizált a BVSC. Sőt, Gál Dávid újfent betalált - ezúttal akcióból -, csapatkapitányunk, Csapó Miklós pedig fórból volt eredményes, 2-4-re módosult az állás. Vigvári Vince büntetőjével zárkózott ugyan az OSC, Csacsovszky Erik újabb találatával kétgólos, 5-3-as zuglói vezetés mellett ért véget az első felvonás.

Kemény Kristóf tanítványai a második játékrészben ott folytatták, ahol az első negyed végén abbahagyták. A harmadik percben Horváth Ákos akasztott hatalmas gólt a jubiláló Bisztritsányi Dávid kapujába, így már három gól volt a vendégek fölénye. Simone Rossi és Hárai Balázs emberelőnyben értékesített találataival egyre csökkentette a differenciát Varga Dániel legénysége, ám Gyárfás Tamás fórgóljával félidőre visszaállt a kétgólos különbség, 5-7.

A nagyszünetet követő etapot is a vendégek kezdték jobban, Csacsovszky Erik már a harmadik szabaddobásgólját, Gyárfás Tamás pedig a második találatát szerezte, míg az eredményjelzőn négy gól volt az eltérés a kék-sárgák javára. A negyed második felében Salamon Ferenc, Vigvári Vince és Baksa Benedek előny góljaival visszakapaszkodott egyre az OSC, 8-9.

A negyedik negyedben Gyárfás Tamás és Csacsovszky Erik akciógóljaival ismét ellépett a BVSC, ám Aranyi Máté és Szalai Péter találataival újra egyre olvadt a zuglóiak előnye, 10-11. Az utolsó percre pattanásig feszültek az izgalmak, hiszen az OSC a négygólos hátrányát ledolgozva egyre került a pontosztozkodástól... Kemény Kristóf időt kért, Csacsovszky Alex pedig hatalmas gólt lőtt fél perccel a vége előtt - szám szerint az ötödiket, eldöntve ezzel a találkozó és a három pont sorsát. A rangadó óriási Gyapjas Viktor védéssel zárult. Győzelmével csapatunk bebiztosította a helyét az E.ON Férfi OB I. rájátszásának legjobb négy csapata között! Érdekesség, hogy együttesünk 2017. októbere után tudott újra diadalmaskodni az OSC-vel szemben.

E.ON Férfi OB I Osztályú Országos Bajnokság – Középszakasz - Felsőház - 5. forduló
Budapest - Nyéki Imre uszoda, 2024.04.06.

GENESYS OSC ÚJBUDA - BVSC-ZUGLÓ 10-12 (3-5, 2-2, 3-3, 2-3)
Vezette: Kun György, Csizmadia Zsolt.

OSC: Bisztritsányi D. - Szalai P. M. 2, Várnai K., Vigvári V. 2, Baksa B. 1, Lars ten Broek, Tóth M. Csere: Gaszt R., Salamon F. 1, Simone R. 2, Török B., Hárai B. 1, Aranyi M. A. 1. Vezetőedző: Varga Dániel.

BVSC-ZUGLÓ: Gyapjas V. - Tátrai D., Mészáros M., Csacsovszky E. 5, Csacsovszky A., Gyárfás T. 3, Horváth Á. 1. Csere: Csapó M. 1, Mészáros Cs., Kovács P., Gál D. 2, Bundschuh E., Balogh B. Vezetőedző: Kemény Kristóf.

Gól - emberelőnyből: 10/7, ill. 10/3.
Gól - büntetőből: 1/1, ill. 0/0.

Jegyzőkönyv

Image

Elérhetőségek

Titkárság: +36 30 273 14 26

Uszodai pénztár: +36 30 528 0768

Konditerem: +36 30 019 5259

Sajtó / média: sajto@bvsc.hu

Adatvédelem

SimplePay