Hősies cselekedetet hajtott végre U14-es vízilabdázónk, Illés Gergő, aki kimentette eszméletlen csapattársát a vízből. Az akcióban résztvevőket köszöntötte Szatmáry Kristóf, a BVSC-Zugló elnöke.
Vízilabda
Kategória cikkjei
Elsőként férfi csapatunk számára kezdődik az idény a vízilabdázóknál. Kemény Kristóf tanítványai egyértelmű célokkal utaznak Egerbe a Magyar Kupa selejtezőjére, mégpedig, hogy továbbjussanak a negyeddöntőbe!
Idén hamarabb kezdődik a szezon a vízilabdázók számára. A BVSC-Zugló férfi csapatára már ezen a héten tétmérkőzések várnak a Magyar Kupában, míg a nők ismét szerepelhetnek a Bajnokok Ligájában. Mindkét nemnél az előrelépés a cél ebben a szezonban!
Visszatérnek női vízilabdázóink a Bajnokok Ligájába, ahol nehéz csoportba kerültek Stieber Mercedes tanítványai. Többek között az egyik tavalyi döntőssel, Keszthelyi Rita csapatával is találkoznak majd a mieink a selejtezőben!
Női vízilabdázóink új csapattal és új vezetőedzővel vágtak neki a tavasszal lezárult szezonnak. Stieber Mercedes tanítványai végül az 5. helyen végeztek, így jövőre nemzetközi kupában is szerepelhet újra a BVSC. Vezetőedzőnkkel beszélgettünk!
Megkezdte felkészülését a következő szezonra férfi vízilabda együttesünk. A csapat nagy hajrával az 5. helyen zárta az idényt. Kemény Kristóf vezetőedzővel értékeltünk, de már előre is tekintettünk!
Mint ismert, lenyűgöző játékkal lett junior-világbajnok a magyar férfi vízilabda-válogatott Romániában. A győzelem után a BVSC-s főszereplők, vagyis Gyapjas Viktor, Mészáros Mátyás és Tátrai Dávid értékelt egyenesen a helyszínről!
Elképesztő meneteléssel, a döntőben pedig végül magabiztos győzelemmel nyerte meg a romániai U20-as férfi vízilabda-világbajnokságot a magyar csapat! A játékoskeretben Gyapjas Viktor, Mészáros Mátyás és Tátrai Dávid, míg a szakmai stábban Csapliczky Zsolt képviselte a BVSC-t!
Szombattól Bukarestben rendezik a férfi U20-as vízilabda-világbajnokságot, ahol a magyar csapatban 3 BVSC-s játékosunk is ott lesz majd. A mieink számára jól sikerült a vb előtti főpróba.
Női vízilabdázóink a bajnokság rájátszása előtt a Duna Liga fináléjában voltak érdekeltek, ahol a Szentest legyőzve lettek aranyérmesek. A Dunaújváros elleni párharc előtt Stieber Mercedes vezetőedzőnkkel beszélgettünk!
Kedden még a Komjádi Kupában várt fontos feladat férfi vízilabdázóinkra, míg a csapatból ketten csütörtöktől már a felnőtt válogatottal készülhetnek a Világkupa-selejtezőre. Gyapjas Viktorral és Mészáros Mátyással beszélgettünk!
Az őszi egygólos vereség után bíztunk benne, hogy sikerül visszavágni a Szolnoknak a férfi vízilabda OB I rangadóján. Bár többször is jól álltak a mieink, végül a kulcsszituációkban a vendégek voltak a pontosabbak, így ők örülhettek a győzelemnek.
Remekül sikerült a bajnokság első fele ifi és serdülő fiú vízilabda csapatunknak. Előbbiek az első, míg utóbbiak a második helyről várhatják a februári folytatást. Dabrowski Norbert szakmai igazgatóval beszélgettünk a sikerek hátteréről!