Csütörtökön görög idő szerint 21 óra 30 perckor (magyar idő szerint 20:30-kor) vár fontos rangadó férfi vízilabdázóinkra az Eurokupa 5. fordulójában a Panathinaikosz vendégeként. A megérkezés után, még az esti edzés előtt kérdeztük Varga Dániel vezetőedzőnket, valamint világbajnoki ezüstérmes centerünket, Kovács Pétert a mérkőzés körülményeiről és a várakozásokról. Egy biztos, hogy szeretnének a mieink pontokkal távozni Athénból!
Vízilabda
Kategória cikkjei
December 5-én és 6-án, pénteken és szombaton a Szőnyi úti uszoda ad otthon a BENU női vízilabda Magyar Kupa négyes döntőjének! Pénteken rendezik a két elődöntőt, majd szombaton a bronzmérkőzést és a finálét. A BVSC-Manna ABC csapata pénteken a Dunaújváros ellen ugrik hazai medencébe, hogy kiharcolhassa a döntőbe jutást, amelyre legutóbb 2018-ban volt példa. A találkozó előtt csapatunk vezetőedzője, Béres Gergely mondta el röviden várakozásait!
Bár a férfi vízilabda OB I idei utolsó fordulójának rangadója a BVSC-Manna ABC szempontjából a második negyed elejéig szorosan alakult, utána a címvédő FTC ellépett és csúcsvízilabdát bemutatva magabiztosan tartotta otthon a 3 pontot! Korom Dániel nagyszerűen védett nálunk, de támadásban sajnos nem tudtuk tartani a lépést ellenfelünkkel.
Óriási küzdelmet és hatalmas fordulatokat hozott a Vouliagmeni elleni mérkőzés és az ötméterespárbaj is a férfi vízilabda Eurokupa 4. fordulójában. Végül a maratoni hosszúságú büntetők után ezúttal a BVSC-Manna ABC örülhetett, így nagyon fontos győzelmet arattunk!
Győzelemmel kezdte a BVSC-Manna ABC a női vízilabda Eurokupa csoportkörét! Béres Gergely tanítványai már az első negyedben elléptek és bár zárkózott riválisunk végül 15-12-re múlták felül az izraeli Hapoel Yoqneam együttesét.
A BVSC-Manna ABC női együttese is elkezdi a nemzetközi szereplését szombaton. A második számú európai kupasorozatnak számító Eurokupa csoportkörében egy görög és egy izraeli csapat vár a zuglói lányokra. Az első találkozót hazai pályán vívjuk az izraeli Hapoel Yoqneam ellen, a mérkőzés előtt Béres Gergely, csapatunk vezetőedzője mondta el röviden várakozásait!
Sajnos nem sikerült a bravúr az UVSE ellen a női vízilabda OB I 5. fordulójában. Egy negyedig tartottuk a lépést, ezt követően riválisunk meglépett és bár a lányok nem adták fel, de ellenfelünk végül magabiztosan szerezte meg a győzelmet.
Aki nem látta a csütörtöki szenzációs fordítást a férfi vízilabda Eurokupában a Panathinaikosz ellen, az visszanézheti most összefoglalónkban a legfontosabb pillanatokat, aki pedig látta, felelevenítheti ezt a remek mérkőzést. A találkozó után a BVSC-Manna ABC vezetőedzője, Varga Dániel árulta el, hogy szerinte minek köszönhetik a győzelmet, valamint 4 gólos légiósunk, Nika Shushiashvili is értékelte a meccset.
Halloween előestéjén ránk ijesztett a görög Panathinaikosz a férfi vízilabda Eurokupa második fordulójában, de a BVSC-Manna ABC egy elképesztő, 8-0-s fordítással megnyerte ezt a nagyon fontos rangadót!
Idén is bejutott a legjobb 4 közé a BVSC-Manna ABC a BENU Női Vízilabda Magyar Kupában! Béres Gergely tanítványai összesítésben 4 góllal voltak jobbak az Egernél!
Kialakult a férfi vízilabda Eurokupa végleges csoportköre és így menetrendje is. A BVSC-Manna ABC jövő csütörtökön Görögországban kezdi a nemzetközi szereplését. Vezetőedzőnkkel, Varga Dániellel beszélgettünk az esélyekről!
Nagyon fontos győzelmet aratott a BVSC-Manna ABC a női vízilabda OB I-ben. 2019 óta először sikerült nyernünk a Dunaújváros elleni rangadón a bajnokságban.
Tavaly a bajnokságban, idén pedig a Magyar Kupában találkozott a bronzpárharcban a BVSC-Manna ABC és a Szolnoki Dózsa. A Komjádi Uszodában viszont sajnos riválisunk örülhetett végül az éremnek, méghozzá ötméterespárbaj után.


