Női vízilabdázóink negyedik mérkőzésüket is megnyerték az Eurokupa csoportkörében, így az első helyen jutottak tovább! A görög Glyfada vendégeként különösen a harmadik negyed jó játékának köszönhetően harcolta ki a BVSC-Manna ABC az újabb sikert.
Vízilabda
Kategória cikkjei
Elsőként örülhettünk szerdán, hiszen női vízilabdázóink fontos bajnokit nyertek meg hazai medencében az Eger ellen, ezt követően viszont a BVSC-Manna ABC férfi együttese kikapott az Eurokupában a Vasastól, de a visszavágón még lehet javítani!
Bár vízilabdában negyedekre játsszák a mérkőzéseket, mégis azt mondhatjuk, hogy a BVSC-Manna ABC–Vasas párharcok első harmadát mi nyertük. Ugyanis a szombati bajnoki után a következő két hétben két Eurokupa mérkőzés is vár a két csapatra egymás ellen.
Magyar rangadót rendeznek a férfi vízilabda Eurokupában! A mai sorsoláson eldőlt, hogy a BVSC-Manna ABC ellenfele a Vasas lesz a nyolcaddöntőben!
Bár nehezen indult a Buducsnoszt Podgorica elleni mérkőzés a férfi vízilabda Eurokupa csoportkörének utolsó fordulójában a BVSC-Manna ABC számára, végül magabiztosan, 20-9-re nyertek a mieink. Varga Dániel együttese ezzel az élen végzett kvartettjében!
Bár sokáig úgy tűnt, hogy győzelemmel kezdik férfi vízilabdázóink a 2026-os esztendőt, végül a Honvéd az utolsó másodpercekben egyenlített, majd ötméteresekkel megnyerte az OB I-es mérkőzést. Így a BVSC egy ponttal gazdagodott.
Éppen befejeződik a férfiak vízilabda Európa-bajnoksága és hétfőn már kezdődik is a női kontinensviadal Madeirán. A magyar válogatottban Dömsödi Dalma, míg a holland csapatban Pien Gorter képviseli majd a zuglói színeket!
Szombaton a franciák ellen kezdi meg szereplését a magyar férfi vízilabda-válogatott a belgrádi Európa-bajnokságon. Nagy örömünkre a BVSC-ből három játékos, Batizi Benedek, Kovács Péter és Tátrai Dávid is ott lesz a nemzeti együttesben, míg Nika Shushiashvili a grúzokat erősíti majd!
Örömmel jelentjük be, hogy a BVSC férfi vízilabda csapatának kiegészítőit a Seidensticker biztosítja, hogy a teljesítményük mellett a fiúk megjelenése is kiemelkedő legyen!
Győzelemmel búcsúztatták női vízilabdázóink a 2025-ös esztendőt. Az Eurokupa harmadik játéknapján hazai medencében 13-11-re győztük le a görög Glyfadát, így százszázalékos teljesítménnyel vezetjük csoportunkat.
Női vízilabdázóink nagyot csatáztak múlt hétvégén a Magyar Kupa négyes döntőjében, ami egy jó felkészülés is volt a szombati Eurokupa-rangadó előtt, hiszen december 13-án 20 órától a görög Glyfada vendégeskedik a Szőnyi úton! Már erről is beszélgettünk vezetőedzőnkkel, Béres Gergellyel, valamint csapatkapitányunkkal, Dömsödi Dalmával, de visszatekintettünk az UVSE elleni bronzmeccsre is.
A mérkőzés második felében 3 gólos hátrányból is felállta a BVSC-Manna ABC a BENU Női Vízilabda Magyar Kupa bronzmérkőzésén az UVSE ellen, végül azonban riválisunk örülhetett a győzelemnek és az éremnek. A lányok számára egy hét múlva az Eurokupában zárul az őszi szezon!
Továbbra is veretlenek vagyunk a rendes játékidőben a férfi vízilabda Eurokupa idei szezonjában. Bár ötméteresekkel a Panathinaikosz nyert, de nagyon meg kell becsülni ezt az értékes egy pontot, amellyel megalapoztuk a továbbjutásunkat is!


