Olimpiáig

Kiváló vidéki szezonrajt

Kiváló vidéki szezonrajt

Bükfürdőn rendezték az utánpótlás számára a szezon első vidéki ranglistaversenyét. Asztaliteniszezőink remekül szerepeltek, hiszen két-két arany-, ezüst- és három bronzéremmel térhettek haza.

A jól sikerült BVSC-s idénynyitó után a Bükfürdő Kupa volt az őszi szezon első vidéki ranglistaversenye. A háromnapos esemény már önmagában jó csapatépítő alkalom utánpótlás versenyzőinknek, hiszen a közös leutazás, a szállás és az étkezés összekovácsolja a fiatalokat.

Sportolóink viszont nem csupán a játék kedvéért érkeztek Bükfürdőre, hanem szép sikereket is elértek! A fiú U13-as korosztályban Cseri Ádám a negyeddöntőig jutott, ahol éppen párostársa búcsúztatta ötszettes mérkőzésen. A serdülőknél Krebs Levente remekelt egyéniben, a fináléban 3-0-ra győzte le Balogh Bencét, így aranyérmes lett. Párosban már egy célért küzdöttek, azonban ezúttal Leventének is be kellett érnie az ezüstéremmel, ugyanis hatalmas csatában alulmaradtak a KSI duójával szemben. Ugyanitt Cseri a harmadik helyen zárt Lei Balázs oldalán.

Az ifjúságiak között szinte kibérelték a BVSC-s asztaliteniszezők az elődöntő mezőnyét. A döntős szereplésnek viszont csak Terék Norbert örülhetett, aki Pálfy János Jakabot búcsúztatta. A másik ágon Krebs Bálint kapott ki a későbbi győztestől. Így végül Terék ezüst-, Krebs és Pálfy pedig bronzéremnek örülhetett.

 

 

Terék és Krebs párosban viszont nem kegyelmezett és megnyerte a Bükfürdő Kupát, így küldöttségünk 2-2 arany-, ezüst-, valamint 3 bronzéremmel zárta a vidéki ranglistaversenyt.

Gratulálunk sportolóinknak az elért eredményekhez, továbbá köszönet a BVSC edzői csapatának, valamint a szülőknek a nélkülözhetetlen segítségért!

Image

Elérhetőségek

Titkárság: +36 30 273 14 26

Uszodai pénztár: +36 30 528 0768

Konditerem: +36 30 019 5259

Sajtó / média: sajto@bvsc.hu

Adatvédelem

SimplePay