Újabb hivatalos bejelentéssel folytatódik labdarúgóink felkészülése a következő szezonra! Kincses Ádám már több éve felnőtt labdarúgócsapatunk mellett dolgozik, eddig másodedzőként és megbízott vezetőedzőként sikeresen segítette a keret munkáját, most azonban hivatalosan is vezetőedzői megbízatást kapott, így a másodosztály 2026/27-es szezonjában ő irányítja a BVSC-Zuglót! Emellett kialakult a keret mellett dolgozó szakmai stáb is, részletek a cikkben!
A csapat vezetése nemcsak a játékosokkal, de az edzőkkel is tárgyalásokat folytatott a jövő évi tervekről. Az egyeztetések sikeresek voltak így összeállt a BVSC-Zugló csapatának edzői stábja. A 2026/27-es idényben továbbra is Kisteleki István tölti be a szakmai igazgatói posztot. A sportigazgató pedig továbbra is Jakab Zoltán. A vezetőedzői feladatokat Kincses Ádám látja el, aki évek óta a csapat mellett dolgozik, több alkalommal is irányította már a BVSC együttesét, mint megbízott vezetőedző. Új szakvezetőnk első interjújában így nyilatkozott a klubmédiának:

"Óriási megtiszteltetés az a bizalom, amit a klubtól és a vezetőségtől kaptam! Hatalmas dolog, hogy a mai helyzetben a BVSC vezetősége egy olyan hátteret tud nekünk biztosítani, amelyben stabilan tudjuk a céljainkat elérni és értük dolgozni! Ebben nagy része van Kisteleki István úrnak és Veres Tibor úrnak, akikkel közösen dolgozunk nap, mint a nap a sikerekért! Az egyik legnagyobb értékünket, a játékoskeretet sikerült nagyrészt együtt tartani, ami nagyon fontos volt a továbbépítkezés szempontjából! Ebben a nehéz változó helyzetben, ami most a labdarúgást körbeveszi, nekünk sikerült megőriznünk azokat az értékeket, amelyek az öltözőben vannak. Illetve olyan érkező játékosokkal tudtunk erősíteni, akik nagyszerűen illeszkednek majd ebbe a projektbe és reményeink szerint erősségei lesznek a csapatnak. Nagyon fontos, hogy a BVSC, mint klub méltó legyen a hírnevéhez, ezért dolgozunk nap, mint nap! Ami a bajnokságot illeti, nehéz megjósolni az erőviszonyokat, de azt gondolom némileg változni fognak, hiszen most sokat fog az is számítani, ki milyen munkát végez a háttérben és hogyan alkalmazkodik majd akár az új finanszírozási rendszerhez. Számunkra a legfontosabb, hogy egy olyan közösség, egy olyan csapat formálódjon tovább, akikkel tudjuk folytatni a már megkezdett fejlődést! Egy nagyon jó szakmai stábbal tudok majd együtt dolgozni, akikkel megvan az összhang közöttünk, így bízom benne ez már az első mérkőzéseken is látszódni fog az eredményen és a mutatott játékon!"

A vezetőedző munkáját pályaedzőként Nagy Sándor segíti majd. Ismeri a feladatot és a kollégákat, hiszen korábban is a stáb tagjaként dolgozott. Az elmúlt évekhez hasonlóan az erőnléti munkáért Dudás János Károly, míg a kapusok felkészítéséért Erdélyi Károly felel. A technikai vezető Csobánki Ádám marad, a scout feladatokat Króner Péter és Szekér István látja el. Masszőrként csatlakozott a csapathoz Fenyvesi Máté, valamint humánkineziológus Bús Diána.

Kincses Ádám vezetőedzőnek és a teljes szakmai stábnak eredményes munkát és sok sikert kívánunk! A héten két edzőmérkőzés vár a csapatra, szerdán délelőtt 10 órától Kecskeméten a KTE ellen lépünk pályára, szombaton 10 óra 30 perctől Székesfehérvárra látogatunk, ahol a Videotonnal mérkőzünk meg, egyelőre csak barátságos mérkőzésen! Hajrá, BVSC!




