
Sajnos kikapott otthon a Budafok együttesétől U19-es labdarúgó együttesünk, a tavaszi szezon első fordulójában. A vendégek a találkozó elején és a hajrában szerzett góllal végül 2-0-ra nyertek.
Vasárnap délelőtt játszotta U19-es csapatunk első tavaszi bajnoki mérkőzését a Tatai úton, a Budafoki LC ellen. Érzékeny veszteség volt együttesünk számára, hogy Boros Milán betegség miatt hiányzott a keretből.
A találkozót a mieink kezdték jobban, a 3. percben akár a vezetést is megszerezhettük volna. Sagáth Zétény adta be balról a labdát, az ötös vonalán helyezkedő Kató Dominik lövése azonban a kapust találta el.
A 7. percben a félpályánál két védőnk között volt a labda, azonban nem voltak határozottak, így a vendégek részéről Gál Kristóf megszerezte azt és a kapu felé sprintelt. Lövését elsőre kapusunk, Hollókőy Ádám hárította, azonban Gál Kristófról irányt változtatva végül a kapuba került a labda (0-1).
A bekapott gól megfogta csapatunkat, kiegyenlített játék folyt a pályán, és csak a félidő hajrájában sikerült újra felpörgetni a játékot. Ekkor új igazolásunk Zaka Gergő került háromszor is gólhelyzetbe, de sajnos nem sikerült az egyenlítés.
A második félidőt ismét a BVSC kezdte harcosabban. A 48. percben Szegedi Péter indította Sagáth Zétényt, aki a 16-os vonaláról keményen kapura küldte a labdát. A vendégek kapusa elsőre csak beleérni tudott, majd a jobb sarok felé tartó labdát végül a gólvonal előtt megfogta.
Az 57. percben ismét Szegedi és Sagáth volt a főszereplő. Előbbi a kezdőkörből indított. Sagáth a 16-os bal oldalából éles szögből kapura lőtt, és lövése nem sokkal kerülte el a hosszú sarkot. Alig egy perc múlva ismét hasonló volt a szereposztás. Szegedi térfelünkről indított, majd a Sagáth mögött rohanó védőjátékos elesett és az alapvonalhoz érve beadta játékosunk a labdát, amit Spánik Márk az ötösről a kapuba lőtt. A játékvezető azonban érvénytelenítette a találatot.
A 75. percben Szegedi ível fel egy szabadrúgást a kapu elé, ott azonban a vendégek Kanyó Martint buktatták, így a játékvezető 11-est ítélt. A büntetőrúgásra a tavaly őszi budafoki meccs gólszerzője, Pánczél Dániel állt oda határozottan, de a balra tartó lapos lövését a vendég kapus hárítani tudta. A 83. percben a Budafok eldöntötte a mérkőzést. Hajas Bálint a 16-os jobb oldaláról a kapuba tekerte a labdát (0-2). A fiúknak ezután még a szépítésre sem futotta, így sajnos 2-0-s vereséggel kezdtük a tavaszi szezont.
Legközelebb március 21-én a sereghajtó Dunakeszit fogadja együttesünk. Hajrá BVSC!
Fotók: Babiczky Ákos