A tabella elejéről várják a folytatást röplabdázóink

A tabella elejéről várják a folytatást röplabdázóink

Elsőként női röplabdázóink kezdik el a 2024-es naptári évet felnőtt csapataink közül. Daróczi Gergely vezetőedzőnkkel értékeltük a bajnokság első felét és már előre is tekintettünk!

A 2023-as évet női röplabdázóink zárták és az idei esztendőt ők kezdik el. A rövid szünetben azonban nagy motivációt adott a csapatnak, hogy az eddigi teljesítményüknek hála, jó rápillantani a tabellára, ahol a TFSE-hez hasonlóan 24 pontja van a BVSC-nek az élen. Igaz, riválisunk egy meccsel kevesebbet játszott.

„Eddig felülteljesítettük a várakozásokat, úgyhogy maximálisan elégedett vagyok. Az látszódik, hogy 5 csapat harcol a legjobb 4-be kerülésért. Annak külön örültem, hogy a Vasastól nagy csatában elszenvedett 3:2-es vereségünk után zsinórban négy három szettes győzelmünk volt és nem kerültünk gödörbe” – értékelte az őszt Daróczi Gergely vezetőedzőnk.

Nem sok pihenő jutott a csapatnak, hiszen a női röplabda NB I-ben alig egy hónap telik el csupán meccs nélkül.

„Karácsony környékén azért kaptak pár napot a lányok, de a két ünnep között már miniedzőtábor várt ránk. Az utóbbi két hétben pedig már intenzív munka volt az edzéseken. Két új érkezőnk van, az ő beépítésük jó ütemben halad. Úgyhogy bizakodva várjuk a folytatást is. A Szegednek van két amerikai légiósa, de összességében a 3 pontért utazunk hozzájuk. Most 4 meccsünk jön zsinórban, nagyon fontos, hogy ezeken a találkozókon gyűjtögessük a pontokat és az alapcélt, a négybe jutást bebiztosítsuk.”

Eddig magasan a BVSC-é a legtöbb 3:0-s siker az NB I-ben, hiszen a mieink hatszor nyertek három játszmában. Ezen kívül a 3:0-s vereséget leszámítva minden eredményből volt egy-egy a mieink életében.

Vasárnap 16 órától Szegeden a Városi Sportcsarnokban játszik csapatunk a Vidux-Szegedi RSE ellen, majd jövő szombaton a Kispest látogat a Szőnyi útra. Sok sikert kívánunk a lányoknak! Hajrá, BVSC!

Image

Elérhetőségek

Titkárság: +36 30 273 14 26

Uszodai pénztár: +36 30 528 0768

Konditerem: +36 30 019 5259

Sajtó / média: sajto@bvsc.hu

Adatvédelem

SimplePay