Olimpiáig

Az év utolsó mérkőzése következik

Az év utolsó mérkőzése következik

Lassan a 2025-ös esztendő végéhez közeledünk, így elérkezett a női röplabda NB I utolsó játéknapja is a BVSC-Zugló számára ebben az évben. Daróczi Gergely tanítványai a Kecskeméthez látogatnak a bajnokság 11. fordulójában. Vezetőedzőnk, valamint feladóátlónk, Lénárt Hanna nyilatkoztak az előttük álló feladatról, illetve már az ünnepekre is kitekintettek.

A Veszprém elleni 3:0-ás vereség után rögtön itt a lehetőség javítani röplabdacsapatunk számára, ugyanis a lányok a sereghajtó KRC otthonába utaznak. Természetesen ezúttal is a három pontért megyünk a Messzi István Sportcsarnokba, ami nem tűnik megoldhatatlan feladatnak: a 2025/26-os szezont éppen a kecskemétiekkel szemben kezdtük még hazai pályán, és a papírformának megfelelően három szettben diadalmaskodtunk a nyitányon (25-8, 25-19, 25-15). Azóta nagy változás, hogy a Bács-Kiskun Vármegyei alakulathoz csatlakozott a kubai feladóátló, Reyes Mora Edisleidys. A 192 centiméter magas játékos a BDSE ellen 46 (!) pontig jutott, rá mindenképpen oda kell figyelni majd. Farkas Péter együttese bizonyára motiváltan lép majd pályára, de a mieink is szeretnék magabiztosan zárni az évet, így jó mérkőzésre van kilátás szombaton 17 órától.

Image

Elérhetőségek

Titkárság: +36 30 273 14 26

Uszodai pénztár: +36 30 528 0768

Konditerem: +36 30 019 5259

Sajtó / média: sajto@bvsc.hu

Adatvédelem

SimplePay