Olimpiáig

Győzelemmel zártuk az évet!

Győzelemmel zártuk az évet!

Győzelemmel zárta az évet női röplabdacsapatunk! Daróczi Gergely tanítványai Kecskeméten nyertek 3:0-ra, így a KRC-t a nyitóforduló után másodszor is sikerült legyőzni. A mérkőzés után vezetőedzőnk értékelt.

Bár az első labdamenetek után 3-2-re vezetett a Kecskemét, a zuglói lányok egy gyors 5-1-es sorozattal válaszoltak. A szett feléig Reyes Morán kívül csak a BVSC-hibákból szerzett pontot a hazai csapat, majd később egyenlített is a sereghajtó. 18-17-ig kiélezett volt a szett, ezután viszont újra a BVSC jelentkezett egy 5-1-es sorozattal, ami elegendőnek bizonyult a későbbi játszmagyőzelemhez (25-19).

A második felvonásban már élesebbek voltak a csapatok, majd 9-7-es BVSC-vezetésnél a Kecskemét rogyott meg kissé, amit a mieink ki is használtak és meglógtak öt ponttal. De a hazaiakat ez sem törte meg, és 16-12-ről felzárkóztak egy pontra, nem véletlenül Daróczi Gergely kikérte első idejét a meccsen. Ezzel sikerült lehűteni a kedélyeket, Lénárt Hanna pedig két remek támadással hálálta meg a bizalmat. A szett végjátékát ezúttal is együttesünk bírta jobban, a meccs sokadik 5-1-es szériáját produkálva már kétszettes előnyben voltunk, Dani Laura zsinórban három ponttal zárta le a játszmát (25-18).

A harmadik szett elején Kákonyi Fruzsina pillanatai következtek, a kecskeméti játékos egymás után három ászt ütött. A remek napot kifogó Dani Laura vezérletével azonban gyorsan fordított együttesünk, de Farkas Péter lányai is nagy küzdőszellemről tettek tanúbizonyságot, és visszajöttek a játszmába (12-12). Rózsás-Vezsenyi Adrienn minden rutinjára szüksége volt csapatunknak, 14-14 után pedig egy 5-0-ás sorozattal sikerült felülkerekedni a Kecskeméten. A BVSC 25-20-szal nem csak a meccset, de a 2025-ös évet is lezárta. 

Daróczi Gergely, vezetőedző: "Az első szett valóban nehezen indult, leginkább saját magunkkal és az ellenfél kubai légiósával küzdöttünk, vele nem tudtunk az elején mit kezdeni. A folytatásban aztán sokkal kevesebbet hibáztunk, lenyugodtak a lányok, valamint a védekezésünk is stabilizálódott, így tudtunk előnyt építeni. A második játszma közepéig fej-fej mellett haladtunk a Kecskeméttel, hol elléptünk pár ponttal, hol visszajöttek - utóbbi inkább a mi hibáinknak volt köszönhető. Innen viszont átvettük az irányítást, és be is húztuk a második szettet is. A harmadik felvonás megint nehezen indult, 5-2-re is vezetett az ellenfél, de a hosszú labdameneteket rendre mi tudtuk megnyerni, ebből csináltunk előnyt magunknak, amit ugyan ismét kiengedtünk a kezünkből, de a szett közepén megint mi tudtunk ugrani és onnan már megvolt a meccs. Ezek a "papírforma" mérkőzések mindig a legnehezebbek idegenben, főleg így karácsony előtt, amikor a játékosok is fejben kevésbé vannak már ott. Ez valahol érthető. Nehézkes összecsapás volt, de 3:0-ra nyertünk, ezért mindenképpen gratulálok a csapatnak, remélem, hogy a két hét múlva esedékes mérkőzés is hasonló lesz!"

Röplabdásainkra nem sok pihenő vár, január 3-án ugyanis az U18-as válogatott ellen lépnek pályára az NB I-ben.

NŐI RÖPLABDA NB I, 11. FORDULÓ:

KECSKEMÉTI RC - BVSC-ZUGLÓ 0:3 (19-25, 18-25, 20-25)

A meccs legeredményesebb játékosai (BVSC): Rózsás-Vezsenyi Adrienn (18 pont), Dani Laura (17 pont), Kökény Petra (12 pont)

Image

Elérhetőségek

Titkárság: +36 30 273 14 26

Uszodai pénztár: +36 30 528 0768

Konditerem: +36 30 019 5259

Sajtó / média: sajto@bvsc.hu

Adatvédelem

SimplePay