„Mindenki kész a feljutásra”

„Mindenki kész a feljutásra”

Nem indult jól a mieink számára a döntő első felvonása Veszprémben, hiszen a házigazdák már 2-0-ra vezettek. Daróczi Gergely azonban jó nyúlt bele a mérkőzésbe, a lányok pedig remekül helyt álltak és így sikerült egyenlíteni, végül a döntő játszmában minimális különbséggel maradtunk alul. Így egy pontot szereztünk idegenben és bizakodva várhatjuk a hazai visszavágót.

„Nagyon fontos volt, hogy 2-0 után vissza tudtunk jönni. Már a finálé előtt mondtam, hogy ez egy 2 meccses párharc, így nagyon örültem a pontszerzésnek. Nehezen alkalmazkodtunk az ottani teremhez, én is keresgéltem kicsit a sikeres taktikát. Ami fontos lesz a visszavágón, hogy a harmadik játszmától mutatott játékunkat és koncentrációnkat ismételjük meg. Nagyon szoros meccsre számítok, de bizakodó vagyok, mert ebben a szezonban mindig megoldotta a csapat a nehéz feladatokat” – nyilatkozta vezetőedzőnk honlapunknak.

Két éve a koronavírus, míg tavaly tulajdonképpen egy elveszített meccs írta át a csapat céljait, vagyis a feljutást az NB I-be. Nyuka Noémi szerint az együttes már megérett arra, hogy egy osztállyal fentebb szerepeljen.

„Úgy érzem a lányokon, hogy mindenki kész a feljutásra. Szombaton pedig szeretnénk is lezárni ezt a kérdést és kiharcolni az NB I-es tagságot. A hazai pálya előnye biztos, hogy mellettünk szól majd, hiszen a szurkolóink már Szegeden, de legutóbb Veszprémben is csodálatosak voltak. Kicsit már jobban ismerjük ellenfelünket, mint egy hete, így talán már jobban tudjuk, hogy mit is kellene játszanunk. Én már átéltem ilyen komoly tétmeccseket pályafutásom során, de többeknek ez lesz az első hasonló. Ennek ellenére azt látom a csapaton, hogy mivel 2 éve erre a lehetőségre várunk, így már mindenki készen áll a feladatra” – árulta el csapatkapitányunk.

BVSC-Zugló és a Veszprém Volley női NB II-es döntő visszavágóját szombaton 16 órától rendezik a Szőnyi úti röplabdacsarnokunkban. Szurkoljunk minél többen a helyszínen a lányoknak! Hajrá BVSC!

Image

Elérhetőségek

Titkárság: +36 30 273 14 26

Uszodai pénztár: +36 30 528 0768

Konditerem: +36 30 019 5259

Sajtó / média: sajto@bvsc.hu

Adatvédelem

SimplePay